A napilap szerint ez azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő tévedett, amikor az Audi telekvásárlási ügyének kezelését Orbán Viktoron igyekezett számon kérni.
Kalas György, az egyesület jogtanácsosa a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a volt katonai lőtér vételára is a szocialista kormányzás idején alakult ki.
A Magyar Nemzet felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc egy közösségi oldalon intézett hat kérdést Orbán Viktorhoz. Egyebek mellett azt írta, szeretné tudni, hogy "milyen folyamat végén jutott el az Orbán-kormány az új Audi-gyár beruházási döntésének támogatásáig, milyen tárgyalásokat folytatott, milyen elemzések támasztották alá a döntését".
MTI, Magyar Nemzet
Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök írta alá azokat a kormányrendeleteket, amelyek megnyitották az utat az Audi-gyár mellett fekvő, állami tulajdonú volt katonai lőtér eladása előtt
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




