1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A szlovák államfő aláírta azt a törvényt, hogy akár a földtulajdonosokkal való megállapodás hiányában, még a kisajátítás előtt elkezdhessék autópályaszakaszok építését
Ivan Gasparovic szlovák államfő aláírta azt a közelmúltban elfogadott törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a kivitelezők, a szlovákiai autópályák egyes szakaszainak építését felgyorsítandó, akár a földtulajdonosokkal való megállapodás hiányában, még a kisajátítási eljárás lezárása előtt építkezhessenek

Az ellenzék jelezte, hogy a súlyos alkotmányjogi aggályokat felvető törvényt az alkotmánybíróság elé viszi. A parlamenti döntést követően megjelent sajtóvélemények szerint "Szlovákiában vége a magántulajdon szentségének."

Az új törvény kínálta lehetőség szerint az állam a tulajdonos beleegyezése nélkül is kisajátíthatja az általa igényelt földterületet, és megengedheti magának, hogy a terület eredeti tulajdonosával csak a már megépült közmű üzembe helyezése után kezdje meg a vagyonjogi rendezést. Az eddigi gyakorlat szerint a pálya építését csak a rendezett tulajdonviszonyokról szóló okmányok csatolása után kezdhették el.

Az államfő által szentesített jogszabály csak a Pozsonyt Kassával összekötő, "foghíjakkal" teli pályaszakaszon, valamint a Nyitra és Besztercebánya közötti gyorsforgalmi út építése során alkalmazható. A két nyomvonalon mintegy százötven kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat kell megépíteni.

A törvényt a kormány azzal az indoklással terjesztette gyorsított eljárásban a parlament elé, hogy 2010-ig mindenképpen meg kell épülnie a Pozsony és Kassa közti teljes pályának. A kormány a hiányzó szakaszok mielőbbi megépítése érdekében a magántőke bevonásával számol, s már ki is írta a pályázatokat.

2008-tól építhetik az M43-ast
Könnyes búcsú az autópályamatricától (hanganyag)
A szlovákok odavannak Ficóért
Érik az újabb német autópálya-rekord
500 méternyi autópálya vezetne minket a világűrbe

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG