1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Fidesz két csomagban három terület szabályozásának módosítására nyújt be még a héten törvényjavaslatokat az Erős Magyarország alapprogram jegyében - mondta a párt alelnöke.

Varga Mihály közölte: egyrészt a Btk. módosításával az idősek és a fiatalok ellen elkövetett bűncselekmények büntetési tételeit súlyosbítanák, másrészt a költségvetési gazdálkodás fegyelmét kívánják megerősíteni, harmadrészt az áfa-visszatérítés visszatartásának lehetőségét kívánják kivenni az áfatörvényből.

A felelős és tisztességes állami magatartásról címet viselő fideszes javaslat a gazdasági helyzet, a gazdasági bizonytalanság felszámolására törekszik, "megpróbálja ezen a területen a kormány hibáit javítani". A felelős állami magatartás részeként szabályozni kívánják, mi legyen a következménye a közérdekű adatok eltitkolásának.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy 2006-ban Veres János eltitkolta azokat az adatokat, amelyek világossá tették volna az emberek előtt, milyen a valós gazdasági helyzet. Hozzátette: a pénzügyminiszter két évvel ezelőtt megtiltotta a gazdasági prognózis készítését a szaktárcánál, és "olyan módosítás történt, amelynek eredményeképpen az államadósság különböző adatai nem nyilvánosak, azaz titkosak a nyilvánosság előtt". A Fidesz alelnöke hozzátette: adatok eltitkolásáért pénzbírság, de akár szabadságvesztés is járhatna.

A Fidesz javaslata szerint, aki tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, közérdekű adatot "hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít", hamis, vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadság vesztéssel, körérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

A képviselő hangsúlyozta: az áfatörvény módosításával javítanák a kis- és középvállalkozások helyzetét. Mint mondta, a kkv-k a gazdasági válság legkiszolgáltatottabb rétege. Ezért tartja a Fidesz fontosnak, hogy az "elhíresült áfa-visszatérítés"  visszatartása, "a Draskovics Tibor által bevezetett törvénytelen és az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt eljárás" ne történhessen meg ismét.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály közölte: a következő időszakban további gazdasági jellegű törvényjavaslatokat is benyújtanak az Országgyűlésnek. Szintén újságírói felvetésre azt mondta, nem árnyékkormányzásra, hanem felelős ellenzéki erőként, felelős parlamenti cselekvésre törekszenek.

Új helyzet van a parlamentben, állítólag lesz egy új konstruktív ellenzéki párt - jegyezte meg Varga Mihály az SZDSZ helyzete kapcsán. Szerinte így nagyobb lesz az esély ezeknek a javaslatoknak a támogatására, mint 2006-ban. Ugyanakkor konkrét egyeztetéseket javaslataik támogatása érdekében sem az SZDSZ-szel, sem az MDF-fel nem tervez a Fidesz.

A Fidesz alelnöke a javaslatok benyújtását indokolva azt mondta, az ország egyre nagyobb gazdasági-szociális válságban van, és a kormánykoalíció tagjai a hatalom megtartásával vannak elfoglalva, pozícióharc van közöttük. A kisebbségi kormányzásról a politikus úgy vélekedett, hogy a kormány többségben sem tudta megoldani a problémákat, így ez kisebbségben sem várható.

A Fidesz tavaly decemberben mutatta be Erős Magyarország alapprogramját, ami az emberek társadalmi, gazdasági, szociális biztonságát hivatott megerősíteni.

Budai Bernadett kormányszóvivő erre úgy reagált: a kormány üdvözli az ellenzéki pártok szakpolitikai javaslatait, és kész megfontolni, illetve megvitatni minden felelős szakmai javaslatot.

A kormány örömmel veszi, hogy az MDF és a Fidesz is kész arra, hogy végre szakmai programokról szóljon a politikai párbeszéd - közölte, hozzátéve: a kabinet meg fogja vizsgálni a most benyújtott javaslatok szakmai és költségvetési hatásait, amit természetesen a nyilvánossággal is ismertetni fog annak érdekében, hogy érdemi vita alakulhasson ezekről az elképzelésekről.
 
Sólyom feltette a kérdést Orbánnak: készen áll?
MC: Mindenkit lemosna a Fidesz egy mostani választáson
Kiút lenne - de merre?

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG