1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A nyugat-európai Airbus repülőgépgyár tavaly 453 utasszállító gépet adott át a megrendelőknek, megelőzve ezzel az amerikai Boeinget.
A nyugat-európai Airbus repülőgépgyár - az EADS leányvállalata - tavaly 453 utasszállító gépet adott át a megrendelőknek, ez új vállalati rekord - 19-cel több mint 2006-ban -, közte a sokat késlekedett első A380-ast a Singapore Airlinesnak.

A vállalati előrejelzés 440-450 repülőgépre szólt korábban. Az Airbus ezzel megelőzte az amerikai Boeinget, amely tavaly 441 utasgépet adott át a megrendelőknek, hat éven belül a legtöbbet, 11 százalékkal többet, mint 2006-ban.

Idén az Airbusnál több mint 470 repülőgép átadására, de a tavalyinál kevesebb új megrendelésre számítanak. Ebben az évben is erős verseny lesz az átadásokban, miközben az Airbus gyorsítani próbálja a kiszállítást, a Boeingnél viszont késés várható a Dreamliner kiadásában.

Tavaly az Airbus 1341 gépre kapott megrendelést, összesen 157,1 milliárd dollárért listaáron, ez új vállalati rekord, de elmaradt - már második éve - az amerikai Boeing tavalyi 1413 végleges megrendelésétől, amely a Boeingnél is vállalati, de egyszersmind iparági rekord volt. 2006-ban az Airbus 790, a Boeing 1044 gépre kapott végleges megrendelést, vagyis a különbség tavaly csökkent.

Az év végén a teljesítendő megrendelések száma 3421 volt az Airbusnál, hatévi termeléssel egyenlő, új iparági rekord, megelőzve a Boeinget.

A cégnél azt is közölték szerdán, hogy jól halad a hatékonyságnövelő program, az 300 millió eurós megtakarítást eredményezett már tavaly. A nem termelő létszámot 2010-ig 10 ezer fővel csökkentik, ebből 3 ezer embertől már tavaly megváltak. A programra azért van szükség, mert az A380-as és az A350-es kiadásának késlekedése miatt erősen lassult az üzemi eredmény növekedése a cégnél.

Az iparág gyorsan fejlődik, miután a nemzetközi idegenforgalom összeszedte magát a 2001. szeptember 11-i amerikai repülőgépes terrormerényletek utáni viszonylagos összeomlásból. A mélyponton, 2004-ben a két cég összesen 600 új gépre kapott megrendelést.

Megint csúszhat a Boeing
Nyitni kék: több utassal is veszteséges a Malév
Concorde után Aerion: új szuperszonikus magángép
Az arabok húzzák ki a kátyúból az Airbust

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG