
Az éjszakai műszak a szakemberek szerint azért lehet rákkeltő, mert megbolygatja a szervezet bioritmusát, ezenkívül kialvatlansággal is jár, amitől az immunrendszer sebezhetővé válik, és kevésbé tud védekezni a rákos sejtek képződése ellen.
A szakemberek szerint ha már valakinek éjszakai is kell dolgoznia, akkor ez legyen rendszeres, és ne váltogassa a műszakokat, mert az még károsabb. Bár a legjobb ha valaki nem dolgozik éjszaka, hiszen a szervezet számára a legfontosabb az éjszakai alvás.
Az egyik első kutatást, amelynek során összefüggést mutattak ki az éjszakai műszak és az emlőrák között, 1987-ben végezték Richard Stevens, a Connecticuti Egészségügyi Központ munkatársa vezetésével. Stevens arra hívta fel a figyelmet, hogy az emlőrákos esetek száma az 1930-as években ugrott meg az ipari országokban, éppen akkor, amikor az éjszakai műszak a fejlődés egyik fő tényezője volt.
Akkoriban képtelenségnek tartották az ötletet, ám az elmúlt években több kutatás is bizonyította, hogy az éjszakai műszakban dolgozó nők hajlamosabbak az emlőrákra, valamint, hogy a fordított életmódra kényszerített állatok több rákos daganatot növesztenek, és hamarabb elpusztulnak.
Ugyanígy több kutatás igazolta, hogy az éjszakai műszakot vállaló férfiaknál nagyobb a prosztatarák előfordulásának aránya. Ám ezeket a kutatásokat főleg nővérek és légikísérők körében végezték, ezért van szükség a lakosság jóval szélesebb csoportjainak vizsgálatára is.
Az IARC kutatási eredményéről a The Lancet nevű szakfolyóirat decemberi számában jelenik meg tanulmány.
Ne egyen húst: növeli a gázkibocsátást
D-vitaminnal megelőzhető a rák?
Magyar találmány segítheti a rákdiagnózist
MTI