
A már működő 43 megkötött, 2,8 milliárd eurós befektetésösztönző program eredményeképpen 21 ezer új munkahely keletkezett. A további 44 megállapodás 2,7 milliárd euró támogatást jelent, ami 10 ezer új munkahelyet teremt - jelezte Garamhegyi Ábel. A programok célpontjai: az autógyártás, a biotechnológia, az elektronika, az informatika és a gyógyszergyártás - tette hozzá.
A befektetési ösztönzési támogatás révén létrejött új kapacitások nyomán járulékokból és adókból 2007 végén a költségvetés már több bevételre tett szert, mint amennyi támogatást a cégek elnyertek - magyarázta a kormánybiztos, akinek előrejelzése szerint ez a többlet jövőre 40 milliárd forint, 2012-ben 120 milliárd forint lesz.
Ezeket a befektetésösztönzési támogatásokat általában azok a nagyvállalatok tudják igénybe venni, amelyeknek van piacuk - hangsúlyozta Garamhegyi Ábel. Hozzátette azonban, hogy ezen cégek fejlődése összefügg a beszállítói háttérrel, így azok fejlesztése is szükségszerű.
A támogatás feltétele, hogy minimum 10 millió euró összegű beruházás jöjjön létre, és az exportnövekedés öt éven keresztül valósuljon meg - felelte egy kérdésre a kormánybiztos. Hozzátette: ha egy kis- illetve közepes vállalkozásnak jelentős bérmunka export szerződése van, akkor pénzügyi garanciát nyújt számára a MEHIB.
Továbbra is az export fűti iparunkat
Az egészségünkkel feltornászhatnánk a GDP-t
Miért tart itt az ország?
MTI