Az igenek többségét jósolja két közvélemény-kutató
A Marketing Centrum előrejelzése szerint a szavazóképes lakosok 24 százaléka biztosan igennel szavaz, további 32 százalék szintén hajlik az igen szavazatokra, ám "komoly kétségei vannak a szavazás céljával és/vagy értelmével kapcsolatban", emiatt otthon maradnak.
A biztosan nemmel szavazók aránya felmérésük szerint 8 százalék, 36 százaléknyian pedig nem akarnak részt venni a népszavazáson.
Tájékoztatásuk szerint januárhoz képest valamelyest növekedett a biztos szavazók aránya, ugyanakkor csökkent azoké, akik érdemi változásokat várnak a népszavazástól, ezért a közvélemény-kutató cég szerint nem hozott áttörést a népszavazási kampány a kérdések megítélésében.
Adataik alapján a népszavazásra bocsátott kérdéseket mindössze a megkérdezettek 30 százaléka tartja Magyarország legfontosabb politikai kérdéseinek, ebből következően 33 százalék körüli részvételi arányt jósolnak. Közvélemény-kutatásuk eredménye szerint, amit 1500 országszerte véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével készítettek, mindössze 9 százalék azok aránya, akik teljesen egyetértenek azzal az állítással, hogy "a népszavazás eredményeként javulni fog az emberek életszínvonala."
Előzőleg a Publicus Intézet azt tudatta: eredményes és érvényes népszavazás várható, ráadásul mindhárom alapdíjat eltörlik, 68 százalékos részvétel mellett.
Az ezer ember megkérdetésével történt mintavétel adataiból kiderült, hogy a népszavazás három kérdésében - a többségi vélemények szerint - nincs szükség tandíjra, vizitdíjra és kórházi napidíjra: vasárnap a válaszadók 59, 63, és 65 százaléka válaszol igennel a feltett kérdésekre.
A Progresszív Politikai Elemző és Tanácsadó Intézet megbízásából készült kutatás szerint érvényes és eredményes népszavazás várható vasárnap. A választópolgárok - 68 százalékos részvétel mellett - mindhárom díjat eltörlik majd.
A kutatás adatait február 26. és 28. között rögzítették - olvasható a Publicus Intézet kimutatásában.
Népszavazás: van, akinek csak a szája jár
SME: Orbán és Gyurcsány egymás hátán állnak
Pro és kontra vizitdíj
Orbán egyet előre lépett
Népszavazás: egyre keményebb az üzengetés
Századvég: meglehet a 3 igen a népszavazáson
MTI