Az IMF az adósokat bírálja
A legtöbb ipari állam ebben az évben csökkentette hiányát, az Egyesült Államok azonban "befagyasztotta" a kiigazításokat - áll az IMF kedden kiadott, nemzetközi költségvetési helyzettel foglalkozó áttekintésében, a Fiscal Monitor legfrissebb kiadásában. A fejlett országok átlagos államháztartási hiánya az idén várhatóan 0,75 százalékkal a GDP 7 százalékára csökken, ez a 2010 novemberi jelentésben vázolt ütemhez képest lassabb deficitmérséklődést jelent.
A katasztrófa sújtotta Japánról a valutaalap azt hangsúlyozza, hogy a helyreállítási költségek egyértelműbbé válását követően Tokiónak is körvonalaznia kell középtávú költségvetési terveit. A jelentés rámutat, azok az államok, amelyek 2011-ben halogatják a kiigazításokat még nagyobb kihívásokkal szembesülnek, hogy teljesíteni tudják középtávú terveiket.
Az IMF elsősorban az Egyesült Államokat sürgeti, hogy körvonalazzon hiteles intézkedéseket a költségvetési hiány csökkentésére. A valutaalap szerint Washington sokkal inkább a konjunktúra ösztönzésére helyezi a hangsúlyt. Az amerikai elnök várhatóan szerdán jelent be adósságcsökkentő intézkedéseket. Az euróövezettel kapcsolatban az IMF megállapítja, hogy konszolidáció összességében a tervek szerint halad, és ha a gazdasági növekedés a fejlett országokban a vártnál jobban alakul az idén, a pótlólagos adóbevételek jelentősen segíthetik az államháztartások rendbetételét.
MTI
Kinyitottak az európai tőzsdék.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




