Az MNB nem adja fel inflációs célját
A Magyar Nemzeti Bank ezt azt követően szögezte le, hogy a pénzpiaci brókerek között elterjedt a híresztelés, miszerint a jegybank készül az inflációs céljának feladására. Az állampapírpiacon a "tévhír" hatására a reggeli állapotokhoz képest újra elindultak felfelé a hozamok, a hároméves állampapír hozama délután már a kilenc százalékot közelítette.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) hétfőn mintegy 25-30 százalékkal csökkentette az aukción értékesítésre kerülő kötvénymennyiségeket a korábban meghirdetett kibocsátási tervhez képest. Ezzel párhuzamosan az intézmény hasonló mértékben megnövelte a rövid futamidejű diszkont kincstárjegy aukciókon eladásra szánt összegeket.
Az ÁKK vezérigazgatója szerint egyenlőre átmeneti jellegű intézkedésről van szó, az ÁKK a következő negyedévben figyeli az állampapírpiaci tendenciákat, és eszerint hozza meg későbbi döntéseit. A lépést az ÁKK az állampapírpiacon a megelőző két nap folyamataival indokolta.
Szarvas Ferenc vezérigazgató kifejtette: az ÁKK a hétfői döntéssel gyakorlatilag rövidítette az állampapíroknál a kibocsátás futamidejét. A hosszabb futamidők hozama ugyanis jelentősen megugrott, félő volt, hogy a rövid papírok iránti kereslet leesik. A döntés hangsúlyozottan átmeneti jellegű - emelte ki Szarvas Ferenc.
A Magyar Nemzeti Bank erősen elkötelezett az inflációs célja iránt, akár pénzügypolitikai szigorításra is hajlamos, ha a forint tartós gyengesége veszélyeztetné a célt, írta a Reuters hírügynökség kedden, az MNB Monetáris Tanácsának egyik tagját, Oblath Gábort idézve. Hozzátette: nincs szükség nyíltpiaci beavatkozásra a forintpiacon. Szóbeli beavatkozásnak pedig megteszi egy ilyen interjú - idézte szavait a Reuters.
Oblath elmondta: legutóbb a Monetáris Tanács azért döntött az alapkamat szinten tartása mellett, mert a bérfizetések egyes területein és a piaci szolgáltatásokban ígéretes dezinflációs jeleket tapasztalt, másfelől a GDP-növekedés elmarad a hosszú távú potenciáltól, és a lakossági fogyasztás gyenge.
A forint kereskedési sávjának eltörléséről azt mondta, hogy ez az intézkedés megerősítette az MNB hitelességének alapját.
A sáveltörlés elfújta az eurót?
Sáveltörlés: tapsolnak az elemzők
Ma kamatdöntés: tanácstalanok az elemzők
MTI