Az MSZP megtartaná a Moszkva tér nevét
Molnár Zsolt szocialista parlamenti képviselő és Őrsi Gergely, az MSZP II. kerületi frakcióvezetője pénteken, a Moszkva téren tartott sajtótájékoztatón egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az általuk ikonikusnak nevezett tér számos generáció számára szolgált találkozóhelyül, amit, mint mondták, nem lehet egy egyszerű tollvonással eltörölni.
Őrsi Gergely kiemelte továbbá, hogy a Moszkva tér évek óta húzódó problémáját sem lehet feledtetni a közterület átnevezésével. A II. kerületi politikus a tér rendezését lehetővé tevő történelmi helyzetként értékelte, hogy az azt körbeölelő kerület, valamint a fővárosi önkormányzat vezetése, illetve a kormány is azonos politikai színeket képvisel.
Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a "Moszkva tér Moszkva tér maradhasson", a jövő héten pedig aláírásgyűjtésbe is kezdenek azért, hogy a közterület névváltoztatása helyett annak megújításával foglalkozzon a városvezetés.
További kérdésre reagálva Molnár Zsolt és Őrsi Gergely is úgy fogalmazott, nem gondolják, hogy egy európai fővárosról elnevezett tér pártállami időket idézne az emberekben.
MTI
Komoly vizió a vállalattól

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




