Az olasz államfő feloszlatta a parlamentet
Az államfő kedd este tárgyalt a parlament két házának vezetőjével, Franco Marinival és Fausto Bertinottival, mert az alkotmány értelmében hozzájárulásuk nélkül nem oszlathatta volna fel a törvényhozó testületet. Az ügyvezető kormánynak kell kitűznie az előrehozott választások időpontját; várhatólag még a nap folyamán összeül e célból. Olasz lapok által idézett megfigyelők április közepi dátumot tartanak valószínűnek.
Az utóbbi napokban Marini, a szenátus elnöke kísérletet tett Napolitano megbízásából egy átmeneti kormány létrehozására. Ennek fő feladata a választójogi törvény olyan megváltoztatása lett volna, amelynek révén a jövőben Olaszországnak stabilabb kormányai lehettek volna. A felsőház elnökének próbálkozása azonban kudarcot vallott.
Az államfő nem rejtette véka alá emiatt érzett keserűségét. "Anomália a választások ilyen mérvű előrehozatala" - mondta a média képviselőinek. (Csupán két év telt el az előző választások óta.) Hangsúlyozta: sajnálkozva hozta meg döntését, de nem tehetett mást, mivel Marini nem tudott olyan többséget összekovácsolni, amely támogatta volna a választójog gyors reformját. Napolitano értésre adta, hogy szerinte a hatályos választójogi törvény alapján rendezendő előre hozott választások aligha növelik az ország kormányozhatóságát.
Megbukott az olasz kormány
Prodi ma megmérettetik
Kárpótlást követel a volt olasz királyi család
Olaszország: kiutasítják a bűnözőket
Rómának nem tetszik az új mandátumszám
MTI