.jpg)
A legjobb megoldást az OMV és a Mol közötti barátságos megegyezésben látta a miniszter. "Egy értelmes partneri kapcsolat megér egy második nekifutást" - hangoztatta. Reményét fejezte ki, hogy a Mol-vezetés visszatér a tárgyalóasztalhoz.
A Volkswagen-törvény ügyében született európai bírósági döntést értékelve Bartenstein nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy meg kell vizsgálni, és szükség esetén meg kell változtatni az osztrák Verbund áramszolgáltató szövetség működését szabályozó alkotmánytörvényt, ugyanis az az alaptőke öt százalékában korlátozza a magánrészvényesek szavazati jogát, és csak az állami (illetve részben állami) résztulajdonosoknak biztosít nagyobb beleszólási jogot.
Az ugyancsak néppárti Wilhelm Molterer alkancellár, pénzügyminiszter a Bécsi Közgazdasági Egyetemen az OMV-Mol vitáról beszélve azt mondta, el tudja képzelni, hogy ha az OMV részéről tervezett fúzió szükségessé teszi, akkor az osztrák gáz- és olajipari konszerben fennálló 31,5 százalékos állami részesedést csökkentik. De hogy mennyire, nem részletezte.
Általánosságban is a privatizáció mellett érvelt, hangoztatva, "minél kisebb az állami befolyás, az annál jobb a vállalkozásoknak". Szerinte a Rail-Cargo teherszállító vállalatot fokozatosan be kellene vezetni a tőzsdére, és folytatni kellene a posta privatizálását is legalább addig, míg az állami tulajdonrész ötven százalék alá nem süllyed. Az utóbbiról a kormánykoalíciós partner szociáldemokrata párt (SPÖ) azonban hallani sem akar.
Európai Bíróság: törvénysértő a Lex Volkswagen
Lex Mol: Kupa visszautasítja Bokrost
Az OMV, biztos ami biztos, megkérdezi Brüsszelt
Az OMV-elnök saját kis üzlete
MTI