1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az SZDSZ-nek jelentős népszerűségvesztés árán is ki kell tartania a reformok mellett - mondta Kóka János, aki szerint egyértelmű a feladat: végre kell hajtani a kormányprogramot.
Az SZDSZ-nek jelentős népszerűségvesztés árán is ki kell tartania a reformok mellett - mondta Kóka János a Liberalizmus a XXI. század elején című budapesti konferencián.

"Azt a tévhitet szerettem volna eloszlatni, hogy Európában és Magyarországon már nincs igazán szükség liberalizmusra, hiszen a liberalizmus a XXI. századra már megtette a feladatát. A legfontosabb értékek beépültek minden alkotmányos és demokratikus párt programjába" - hangsúlyozta az SZDSZ elnöke.

A politikus szerint éppen az a konferencia egyik nagyon fontos következtetése, hogy amikor megjelennek Kelet-Közép-Európában olyan politikai erők, amelyek az államot növeszteni, a versenyt korlátozni, a polgárokat pedig a vallásuk, politikai meggyőződésük, vagy bármely egyéb orientációjuk alapján diszkriminálni akarják, akkor szükség van a határozott liberális helytállásra.

Mint mondta, a nagy néppártok közül sokan feladták az elvszerű politizálást, de ezt az SZDSZ nem teheti meg.

"Nekünk jelentős népszerűségvesztés árán is a piaci verseny, az öngondoskodás, a rászorultság alapú szolidaritás, a szabadság, a felelősségvállalás pártján kell állnunk" - mondta a pártelnök, majd hozzátette, hogy az SZDSZ ki fog állni a reformok programja mellett.

A Szabad Demokraták Szövetsége egységes a reformok továbbvitelének szándékában. A következő két-három évben egyértelmű a feladat: végre kell hajtani a kormányprogramot, azon belül végrehajtani a liberális tárcák programját. A következő mérőpontok 2009-ben és 2010-ben lesznek. Hibát követnénk el, ha addig a népszerűségi előrejelzések vezetnének minket - ezt már a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón mondta Kóka János.

"A rossz úgyis eljön magától, minek siettetni. Nem azon gondolkodom, hogy mi van akkor, ha nem tudunk megállapodni, hanem hogyan tudnánk megállapodni. Nincsen okom feltételezni, hogy a szocialisták ne fogadnák el a költségvetés átalakításának szükségességét" - válaszolta arra a politikus arra a kérdésre, hogy ok-e a koalícióból való kilépésre, ha januárban nem tudnak megállapodni az adórendszerről a szocialistákkal.

Graham Watson, az Európai Parlament liberális képviselőcsoportjának brit elnöke előadásában azokat a kihívásokat taglalta, amelyekkel a liberálisoknak és az egész világnak szembe kell néznie a XXI. században. Ezek között említette az éghajlatváltozást és a terrorizmust, ugyanakkor az alapvető értékek között nevezte meg a jogállamiságot, a szabad piacgazdaságot és a demokráciát.

Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője a populizmus előretörésének veszélyeire hívta fel figyelmet. Védekezési módszereket említve azt mondta, hogy alapvetően kétféle stratégia képzelhető el. Az első a harcos, arrogáns fellépés, amely nem célravezető, mert ha a liberális demokrácia militáns demokráciává válik, nem lesz szerethető. Az a járható út, ha teljesítmény alapján veszik fel a versenyt, mert a populizmus nagyon sokat ígér, de nagyon keveset ad - mondta Szent-Iványi István.

Magyar Bálint országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy szinte nincs olyan szalonképes politikai erő Európában, amelyben ne lennének megtalálhatóak a liberális értékek. A volt pártelnök az SZDSZ három politikai pilléréről is beszélt. Ezek az emberi jogok védelme, a reformok kibontakoztatása és szabadság illetve az élet minőségének javítása.

"A kormány ha akar, tudott volna adót csökkenteni"
SZDSZ a koalícióról: van remény
"Az SZDSZ játékára rámehet az ország"
Az SZDSZ retirál, a Fidesz segítségért kiált
Lesöpörték az asztalról Kóka adócsökkentését

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG