.jpg)
Bukarest az európai politikum jelentős részével együtt teljesen érthető alapállásból ítéli el a kollektív bűnösség elvének és pláne gyakorlatának felbukkanását, de az olasz hatóságok meg nyilván azt szeretnék, ha valamiképp kollektíve oldódna meg a helyzet, vagyis a nagyvárosokba szorult romániaiak nyomornegyedeit nem lehet lakókocsinként, vagy bárhogy egyenként felszámolni.
Ugyanakkor nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon az olasz hatóságok hol szúrták el a dolgot, miközben Spanyolországban még többen vannak Romániából, becslések szerint egymillióan, és ott, vagy nincs ilyen konfliktus, vagy nem válik olyan keménnyé, hogy aztán a helyiek román bűnözésről kezdjenek beszélni.
No és akkor az unió szerepe: a napokban volt olyan pillanat, amikor abban kezdtek megegyezni a római és bukaresti hivatalos álláspontok, hogy Brüsszel kellene, hogy megoldja a helyzetet, más kérdés, lennének-e egyáltalán uniós eszközök erre. Kétségtelen, hogy sokan elgondolkodnak, tegyük hozzá, nem először azon, vajon érdemes volt-e a bővítést tisztán politikai alapokon eldönteni, igaz, Romániából már a tagság előtt kitódult a most kint lévők többsége. Ennél gyaníthatóan sokkal célravezetőbb és a helyzet eredeti, mélyebb problematikáját közelíti, ahogy Tariceanu román kormányfő vezette elő a tervet, miszerint otthoni munkahelyteremtéssel, esetleg átmeneti adókedvezményekkel kellene hazacsábítani a kint rekedteket.
Merthogy valahol itt van az egész botrány eredete, az alapkérdés, hogy miért is hitték több milliónyian a bizonytalan kivándorlást a boldogulás biztos módszerének, miért nem tudnak otthon megélni. Egy pozitívuma lehet talán az egésznek, ha felgyorsulna a közös uniós migrációs és munkaerő-politika kialakítása, de hát amennyire sokféle vélemény hangzik el a román romák római ügyéről, az is jelzi, hogy a tagországok eltérő érdekeik mentén ezt is megfúrhatják, mint a többi közös politikát.
Márványi Péter jegyzete
Meghökkentő: egymillió román Spanyolországban
"Ki gondolta volna, hogy ennyi román jön?"
Olaszország: kiutasítják a bűnözőket