
Csehországban a tavalyi utolsó negyedévben az utóbbi évtized legalacsonyabb szintjére, 4,9 százalékra csökkent a munkanélküliség, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszere szerint számolva. Ez 1,7 százalékponttal alacsonyabb, mint 2006 végén, közölték pénteken a cseh statisztikai hivatalban. |
Ez a rendelkezés a januári fizetésekkor azt eredményezte, hogy a külföldiek ugyanazon munkáért automatikusan 2070 koronával kevesebbet kaptak, mint a csehek. Ráadásul ezt a kedvezményt sokan nem is tudják majd érvényesíteni: például azok, akik csak néhány hónapig dolgoznak Csehországban, és nem ott tesznek adóbevallást, hanem hazájukban.
A havi kétezer korona - mintegy 80 euró - nagy pénz a külföldiek számára. A probléma következtében nyugtalanság keletkezett a vendégmunkások körében, és sokan azzal fenyegetődznek, hogy elhagyják Csehországot, mert számukra ez komoly veszteség. Egész évben nagyjából 1000 euróról van szó. Mindezt bonyolítja, hogy a külföldiek jelentős része nem adóalany Csehországban, s számára az évi adóbevallás beadása komoly gondot okozna.
Miroslav Kalousek, cseh pénzügyminiszter a problémára reagálva bejelentette: számos cég már az év végén jelezte a tárcának ezt a problémát, amely elismerte a hibát és azonnal lépett. Kidolgozta az érintett törvény módosítását, s reméli, hogy a parlament azt minél hamarabb jóváhagyja. Több cég jelezte: a bevételkiesést különféle módon megpróbálják pótolni külföldi munkásaiknak, akik esetleges távozását rövid úton nem tudnák pótolni.
A gyors növekedés lenyomta a hiányt a cseheknél
JP Morgan: a remény keleten van
Horvátország a csehek kedvence
Csehország: 28 milliárdot kóstálna az euró
MTI