Bankkártya az életbiztosításhoz
Az utóbbi években a részvénypiacok jó teljesítményei miatt erőteljesen növekedett Magyarországon is a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosításokba helyezett megtakarítások összege. Amíg 2005-ben 140 milliárd forint volt ezekben a biztosításokban, addig az idén már 270 milliárd várható - mondta Bartók János, az Aviva elnök-vezérigazgatója. Miután az életbiztosításból részösszeget felvenni (szakterminológiával: a biztosítást részlegesen visszavásároltatni) bonyolult (általában egy hétig tart az eljárás), addig a bankkártyával mindez sokkal egyszerűbb.
Akinek van az Aviva-nál unit-linked biztosítása, ő Portfólió Plusz nevű kiegészítő biztosítást köthet mellé, és ennek a díja külön számlán jelenik meg. Ez a külön számla áll az új bankkártya mögött fedezetként, az ügyfél a számla összegének 70 százalékát költheti el a kártyával.
Tátrai Bernadett, a kártyát kibocsátó UniCredit Bank vezérigazgató helyettese is az életbiztosítási piac dinamikus növekedésében látta az együttműködés perspektíváját. Véleménye szerint az Aviva 15 ezer potenciális ügyfeléből az év végéig 2,5-3 ezren igényelhetnek bankkártyát.
A kártya éves díja 5 ezer forint, ez magában foglalja a birtokos utazási-, baleset-, és betegség-, valamint poggyászbiztosítását is.
Akciók a pénzünkért: senki többet, másodszor
Az árvíz miatt csökkent az Aviva eredménye
A biztosítási szektor képes innovatívan megjelenni (hanganyag)
MTI