Bedőltek az európai tőzsdék
A frankfurti DAX-30 index 2 százalékra növelte veszteségét kora délután, a párizsi CAC-40 mutató 2,3 százalékosra. Az FTSEurofirst 300, a legmegbízhatóbb európai részvények árfolyamai alapján számolt index vesztesége hamarosan elérte a 2,6 százalékot.
A jelentések szerint elsősorban a technológiai és egyes ipari részvények, elsősorban az autóipariak álltak a veszteséglisták élén. Kiemelkedően nagy, több mint 8 és fél százalékos volt Londonban a British Telecom részvény árfolyamesése, de ezt elsősorban az előzetes elemzői várakozásokról elmaradó eredmény okozta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a mínusz 2 pontos nyitás után csökkent kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 22.255,06 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 909,51 pontos, 3,93 százalékos esés, a csütörtöki nyitásnál 908 ponttal alacsonyabb.
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,3 milliárd forintot ért el, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 880 forintot, 3,9 százalékot esett, 21.740 forintot ért, forgalma 3,3 milliárd forint volt. Az OTP részvények ára 311 forinttal, 4,4 százalékkal 6.820 forintra csökkent, 10 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom 37 forintot, 4,4 százalékot veszített értékéből, 811 forintra süllyedt az árfolyama, 1,2 milliárd forint értékben forgott. A Richter papírok árfolyama 1.245 forinttal, 3,3 százalékkal 36.555 forintra csökkent, forgalmuk 4,1 milliárd forintot ért el.
Az amerikai határidős indexek estek a kereskedés előtt a New York-i tőzsdéken, miután a Wal-Mart Stores Inc csalódást keltő havi eladási adatokat tett közzé, a Cisco Systems Inc pedig a megrendelések számának csökkenésére figyelmeztet. A Dow alakításában is részes Wal-Mart árfolyama 3 százalékkal került alacsonyabbra, mert a legalább egy esztendeje nyitva tartó áruházainak havi bevétele elmaradt a piaci várakozásoktól.
A Cisco ugyanakkor 8,4 százalékot vesztett, és magával rántotta a high-tech nagyágyúk, közük a Oracle Corp és az Apple Inc. árfolyamát is.
A két óriásvállalat akkor "sorozta meg" a befektetőket, amikor a Nasdaq már lefelé tartó, "medvés" piac, hiszen meghatározó részvényei harmadik napja esnek.
A mai kereskedést két makroadat is alakíthatja: a munkanélküli segélyt első alkalommal kérelmezők száma 22 ezerrel csökkent, a továbbra is igénylők száma ugyanakkor két esztendeje a legmagasabb; később kerülnek majd nyilvánosságra a használt lakáseladások adatai.
A dollár árfolyama vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben, az aranyár emelkedett; csökkent viszont New York Mercantile Exchange jegyzésében az olajár.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
25 bázispontot vágott a Bank of England
Más utat választott az EKB: nem nyúltak a kamathoz
MTI