Beengedték Simort a kormányülésre
Részt vett a kabinet ülésén szerda délelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - tájékoztatta Nagy Anna kormányszóvivő az MTI-t. A jegybanktörvény módosításával összefüggő tárgyalás részleteiről várhatóan a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.
Simor András hétfőn azt mondta, utoljára 2009 januárjában találkozott Orbán Viktorral. A miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában erre úgy reagált: miután a kívánatos gazdaságpolitika irányáról a jegybanknak más elgondolása van, mint a kabinetnek, "éppen elég", ha a nemzetgazdasági miniszter beszél az MNB elnökével. "Azzal, hogy ha én beszélek vele, nem lennénk előrébb" - tette hozzá.
A kormányfő azonban már a köztelevízióban is jelezte, hogy Simor András részt fog venni a kabinet ülésén, a jegybanktörvény módosítása ugyanis a szabályok szerint megköveteli, hogy a nemzeti bank elnöke megjelenjen a kormányülésen.
MTI
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





