.jpg)
A versenyhivatal szerint az intézkedés megengedhető, mivel "csupán ideiglenes jellegű és megfelel a fogyasztók érdekeinek", továbbá nem ad lehetőséget arra, hogy egyes társaságok, vagy személyek kiszorítsák a piacról a konkurenciát. Szakértők ezzel kapcsolatban rámutattak, hogy a szociális szempontból jelentős termékek árának befagyasztása a drágább cikkek árának megugrásához vezethet.
A befagyasztásról szóló döntés azt követően született, hogy Oroszországban nagyon felment egyes élelmiszerek ára, s ez volt az egyik fő oka az infláció szeptemberi megugrásának. A napraforgóolaj 13,5, a pasztörizált tej 9,4, bizonyos tejtermékek 7,9 és a túró 7,4-7,5 százalékkal lett drágább a statisztikai hivatal adatai szerint. Részben emiatt a szeptemberi infláció 0,8 százalékot, a tervezettnek közel kétszeresét tette ki, s közgazdászok szerint oda vezetett, hogy az éves infláció is jóval felülmúlja majd a tervezett 8 százalékot: egyes becslések szerint 10, mások szerint akár 15 százalék is lehet.
A szeptemberi inflációs adatok ismertté válása óta az orosz politika egyik központi témája az élelmiszerárak emelkedése elleni harc, amelyre főleg az egykori tervgazdaságból kölcsönzött elgondolások merültek fel: számos régióban például előírták a kereskedőknek, hogy legfeljebb 10 százalékos árrést tehetnek a beszerzési árakra.
Szergej Gurijev, az Orosz Közgazdasági Iskola rektora a BBC brit műsorszóró orosz adásának adott interjúban elmondta: az árak befagyasztása leginkább populista intézkedés. "Elméleti szempontból akkor lehetne létjogosultsága, ha feltételeznénk, hogy a termelők között nincs verseny. Ilyen verseny azonban van, és azt az objektív tényt tükrözi, hogy nőnek a világpiaci árak" - mondta. Szerinte a befagyasztás nem lesz hosszú életű, s lehet, hogy csak a december 2-i parlamenti választásokig lesz érvényben.
A kormányon belül az infláció elleni harcra létrejött bizottság a héten felvetette, hogy 30-50 százalékos kiviteli vámokkal tartsák az országban a gabonát, a közgazdászok éles bírálatainak hatására azonban ezt a lépést elhalasztották.
ICEG: Veszélybe kerülhet a 2008-as infláció
Februárra öt alá megyünk?
Megugrott a balti infláció: 7 alatt nincs megállás
Az infláció is sokkot kaphat az élelmiszeráraktól
Ambiciózus bioenergia is emeli az élelmiszerárakat (hanganyag)
MTI