Befektetői tanácsot alakított a Fidesz - Járai vezetésével
Varga Mihály közölte: a tanács vezetésével - Orbán Viktor pártelnök javaslatára - Járai Zsigmondot kérték fel. Az Orbán-kormány volt pénzügyminiszterétől, a Magyar Nemzeti Bank ex-elnökétől azt várják, hogy kapcsolatot tartson külföldi tőkebefektetőkkel, konzultáljon és ötleteket gyűjtsön befektetési lehetőségekre.
A Fidesz alelnöke a tanács létrehozásának másik céljáról azt mondta, ezzel is szeretnék ráirányítani a kormány figyelmét arra, hogy gazdaságpolitikája megbukott. Az ellenzéki párt szakpolitikusa állítását a következőkkel támasztotta alá: az európai országok rangsorában Magyarország hat helyet esett vissza, s ezzel a 27 ország közül a 27. lett, a tőke beáramlása felére csökkent, az infláció 8 százalékra ugrott a múlt évben - a nyugdíjasokat érintően 9,4 százalékra - , a reálbérek 4,5 százalékkal csökkentek, míg a munkanélküliségi ráta csaknem 7,5 százalék volt. Az elnökség ennek ismeretében aggasztónak és bizonytalannak tartja a gazdasági környezetet - tette hozzá az Orbán-kormány pénzügyminisztere.
Mint mondta, a Fidesz elnöksége ezt követően, miután áttekintette az ország gazdasági állapotát, jelenlegi helyzetét, döntött a befektetői konzultációs tanács létrehozásáról.
Közölte: szerdán este, illetve csütörtökön az elnökségi ülés zárónapján a népszavazással, a parlamenti munkarenddel és az egészségbiztosítást érintő kérdésekkel foglalkoznak.
"Az MNB elfelejtheti egy időre a kamatvágást"
Pont nyolc: elszálltak az energiaárak
Az IBM sikerétől lettek magabiztosak a befektetők (hanganyag)
Magyar meglepetés: a csúcson a nők kapnak többet
A karácsony mentheti meg a befektetőket (hanganyag)
MTI