Begyűrűzött a félelem a BÉT-re
A Mol árfolyama 375 forinttal, 1,55 százalékkal 23.800 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 175 forinttal, 1,99 százalékkal 8.600 forintra esett, forgalmuk meghaladta a 24,5 milliárd forintot.
A Magyar Telekom 17 forinttal, 1,83 százalékkal 911 forintra gyengült, a részvények forgalma 816,7 millió forintot tett ki.
A Richter árfolyama 2,1 milliárd forintos forgalom mellett 295 forinttal, 0,72 százalékkal 40.705 forintra mérséklődött. Szektortársa, az Egis 100 forinttal, 0,5 százalékkal 20.000 forintra gyengült, forgalma 738,3 millió forintot tett ki.
A BUMIX 33,73 pontos csökkenéssel, 3.119,1 ponton fejezte be a kereskedést, ami a keddi záráshoz képest 1,07 százalékos gyengülés.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint az amerikai piacok keddi esése miatt csökkentek az árfolyamok a világ többi börzéjén, így Budapesten is. Az esésre a piacok sokáig nem reagáltak, majd hirtelen indultak lefelé az árfolyamok - jegyezte meg. Az üzletkötő szerint a negatív hangulat kialakulásában közrejátszanak az egyre erősödő recessziós félelmek is.
Szatmári Tamás kiemelte az OTP-t, amely a nap elején tartani tudta magát, annak ellenére, hogy a régiós bankpapírok már mind erősen gyengültek. "Azután azonban az OTP elfáradt, és szintén gyengülni kezdett" - mondta. A közeljövőről szóval az üzletkötő úgy fogalmazott: "ideges napok jönnek még".
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI