.jpg)
A Budapesti Egyetem Heller Farkas Szakkolégiuma által rendezett konferencián Neményi Judit elmondta: a csatlakozás időpontjának meghatározásánal figyelembe kell venni a stabilizáció effektív korlátait, figyelni kell az euró-övezetben fellelhető alkalmazkodási problémák tanulságaira és megoldásaira, nem lehet szem elől téveszteni a regionális versenyt és fel kell mérni: mire képes az önálló magyar monetáris politika.
Szapáry György, az MNB volt alelnöke a nominális- és a reálkonvergencia összefüggésére hívta fel a figyelmet. Példaként említette, hogy az árszint- konvergencia az eurócsatlakozás előtt álló országokban évente jelentős többletinflációt okoz. Magyarországon a számítások szerint ez 2008-2012 között 1,3 százalékpontnál is többet jelenthet.
A maastrichti kritériumokat illetően logikusnak tartaná - elismerve, hogy megváltoztatásukra nincs esély -, hogy az inflációra vonatkozó kritérium ne a 3 legalacsonyabb inflációjú országét vegye alapul, hanem az eurózóna átlagos inflációját.
Hamecz István, az MNB korábbi vezető közgazdásza szerint Magyarországon belátható időn belül nem lehet, és nem is lesz euró. Az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója az euróról rendezett konferencián a közös európai valuta bevezetésével kapcsolatos pesszimizmusát az intézményi változások, illetve a változásra irányuló szándék hiányával indokolta.
Hamecz István - akár a többi hozzászóló - foglalkozott Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök szerdai előadásával, amelyben egyebek között a monetáris tanácsot "gyurcsányista bábszínháznak" nevezte és kijelentette, hogy sérült a jegybank függetlensége. Az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója elmondta: sem Járai Zsigmond szerdai kijelentésének stílusával, sem annak tartalmával nem ért egyet, de hozzátette: van valóságeleme a volt jegybankelnök mondanivalójának. Hamecz István úgy vélte, hogy a magyar jegybank függetlenségében valóban erősen korlátozott. Kritikával illette az inflációs célkövetési rendszert is és hangsúlyozta: a monetáris politika legfőbb problémája éppen az eszközfüggetlenség hiánya.
Tegnap Járai Zsigmond volt jegybankelnök a Budapesti Corvinus Egyetemen, egy szakmai konferencián tartott előadásában "gyurcsányista bábszínháznak" nevezte azt, ami a jegybank monetáris tanácsában folyik, és úgy ítélte meg, hogy ezt a jegybank más részeire is próbálják kiterjeszteni. Részletek >>
Surányi György, egykori jegybankelnök, egyetemi tanár is durvának és példátlannak nevezte Járai szavait és személyesen is sértőnek érezte a megjegyzéseket azokkal a volt kollégákra nézve, akik - mint mondta - felelősen végzik munkájukat.
Úgy vélte: az euró bevezetése elemi érdek, de az erőltetett nominális konvergencia súlyos növekedési áldozattal jár. Hozzátette: a külső és belső egyensúlyi pozíció konszolidációja elengedhetetlen az eurótól függetlenül is. A gyors bevezetés azonban nem oldja meg a problémákat: a túl gyors, túl korai csatlakozás extrém fiskális és monetáris megszorítások árán nem jár növekedési többlettel. A megfelelő stratégia: nem rohanni a valutaunióba, időt hagyni a reálfelzárkózásra és a maastrichti kritériumok reformjára. Figyelmeztetett a túlértékelt paritás veszélyeire, ez a valutaunión belül túlértékeltté teszi az adott gazdaságot, ami stagnáláshoz, a munkanélküliség növekedéséhez és tőkekivonáshoz vezet - mondta Surányi György. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha azzal kell számolni, hogy egy ország 10-15-20 éven keresztül csak rossz gazdaságpolitikát folytat, akkor jobb az EMU kényszerzubbonya.
"Ha visszalépnek, akkor Magyarországnak lőttek"
Jobb a gödör, mint a lejtő?
"Eddig szárnyaltak a bérek"
Kövér deficit: a PM azért sem változtat
Egy új év új adók nélkül?
A dráma még csak most következik?
MTI