.jpg)
Jocic szerint ha az unió úgy dönt, hogy - rendőri erőt is magába foglaló - polgári missziót küld Koszovóba, úgymond egy bábalakulat Szerbia területén való létrehozása érdekében, megsérti Szerbia területi integritását és a múlt év őszén parafált stabilitási egyezményt.
Azt, hogy az Európai Unió missziót hozzon létre a függetlenséget követelő dél-szerbiai tartományban, s ezzel átvegye az eddigi ENSZ-közigazgatás, az UNMIK szerepét, a Koszovó további sorsára vonatkozó Ahtisaari-terv tartalmazza. Az EU vezető hatalmai és az Egyesült Államok erőteljesen pártolja a tervet, amelyet azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyelőre meg sem vitatott több ország, elsősorban Oroszország és Kína ellenzése miatt. Moszkva, s nyomában Belgrád folyamatosan azt hangoztatja, hogy Koszovóról csak az ENSZ BT hozhat határozatot, míg Washington, s a vezető nyugat-európai országok hajlandóak lennének megkerülni a testületet.
Azt, hogy az EU-nak választania kell a stabilizációs egyezmény és a koszovói misszió önhatalmú létrehozása között, egy hete Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök vetette fel. Szakértők blöff-ízűnek minősítették a kijelentését, mert ha elejét akarná venni a hónap végére tervezett aláírásnak, azzal kormányválságot robbantana ki, s egy idő előtti választáson nagy valószínűséggel tovább kopna pártja, a belügyminisztert is adó Szerbiai Demokrata Párt ereje.
Nem ért egyet az Európai Bizottság Vojislav Kostunica szerb miniszterelnökkel abban, hogy kizárja egymást a társulási szerződés aláírása Belgráddal és a tervezett koszovói rendőri-igazságügyi EU-misszió - derült ki a térségért felelős biztos, Olli Rehn és Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szerdai brüsszeli találkozóját követően.
Rehn szóvivője, Nagy Krisztina leszögezte, hogy a bizottság nem tekinti egymással összefüggőnek az uniós integráció fontos lépcsőfokát jelentő dokumentum aláírását és a koszovói státus rendezésének kérdését. A biztos értése adta azt is, hogy Szerbia teljesítményétől függ, mikor keríthetnek sort az aláírásra, jóllehet az EU végrehajtó szerve támogatja az unió soros, szlovén elnökségét abban a törekvésben, hogy ez a lehető leghamarabb megtörténjék.
Szlovén EU elnökség: Koszovótól Kyotóig (hanganyag)
Szakértő: Koszovó függetlenedni fog
Szerbiának megérné a független Koszovó - nettóban!
MTI