Béndek József a VPOP új vezetője
Béndek Józsefet nevezte ki a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokává csütörtökön a nemzetgazdasági miniszter, miután elődjét, Nagy Jánost felmentette beosztásából - erősítette meg a Népszava információját Sipos Jenő, a vámhatóság szóvivője.
Az országos parancsnok szakmai helyettese Szabó Zsolt lett, aki Mózs Eleket váltotta a parancsnokhelyettesi poszton. Sors Lászlót kinevezték bűnügyi főigazgatónak, mint az országos parancsnok bűnügyi helyettese látja el feladatait. Kanta Tünde bűnügyi igazgató maradt.
Eddig csak a fő vezetői szinten voltak változások a VPOP tájékoztatása szerint.
|
APEH: az állásába került Szikorának a Malév-ügy Részletek>>>> |
A kormány egyesíteni kívánja az adó- és a vámhatóságot, ennek előkészítését Vida Ildikó irányítja kormánybiztosként.
Az integrációt koordináló bizottság vezetésével Vida Ildikó Arnold Mihály egykori országos vámparancsnokot bízta meg.
MTI
Havi alapon 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak Németországban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





