1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az új fővárosi hajléktalanellátásról szóló javaslat szerint évente kilencszáz, közterületen élő hajléktalan embernek biztosítanának egy évig lakhatást - ennél biztos többen vannak fedél nélkül
Az új fővárosi hajléktalanellátásról szóló javaslat szerint évente kilencszáz, közterületen élő hajléktalan embernek biztosítanának tizenkét hónapig valamilyen formában lakhatást.

Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek szakmai igazgatója az MTI-nek azt mondta, az új javaslat megvalósításával paradigmaváltás következne be. Az eddigi ellátás ugyanis, amelynek fő törekvése az volt, hogy "senki ne fagyjon meg télen", kiegészülne azzal: minél több hajléktalannak próbáljanak meg valamilyen lakhatást biztosítani - magyarázta Győri Péter, a javaslat egyik készítője, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke. Mint megjegyezte, ma a rendszer kevésbé koncentrál a közterületen élők befogadására.

Az a cél, hogy évente kilencszáz, közterületen élő embert helyezzenek el, tizenkét hónapon keresztül. A támogatott lakhatásnak több formája van, a hajléktalanszállóktól a munkásszállókon át a bérelt lakásig - fűzte hozzá.

Győri Péter elmondta, tervezik egy alaplogisztikai hálózat működtetését is. A jelenlegi diszpécserszolgálatot kiegészítenék egy budai alközponttal, valamint a rendszerhez tartoznának a krízisautók és a speciális utcai szolgálatok, amelyek bármikor bárhova riaszthatók.

A Menhely Alapítvány a Vöröskereszttel összefogva már többször nekifutott, hogy megszámolja a fővárosi hajléktalanok számát. Ezzel kapcsolatban több módszertani probléma is felvetődik, de a civilek szerint nagyjából 5000-en élhetnek fedél nélkül Budapesten.
A javaslat szerint a főváros a másfél tucat hajléktalanellátó szervezettel nem kötne közvetlenül szerződést, hanem két szervezettel állapodna meg: a Menhely Alapítvánnyal és a Máltai Szeretetszolgálattal.

A két szervezet budapesti hajléktalanügyi konzorciumot hozna létre, ebben összefognák az ellátókat - mondta, megjegyezve, ez a megoldás nagyobb felelősséggel ruházná fel a civileket, és nagyobb mozgásteret adna nekik.

Győri Péter szerint az említett célokra 340 millió forint, a 2010-es forrással megegyező összeg elég lenne.

Ha kevesebb pénzt szánnak erre, akkor kevesebb embert tudnak majd elhelyezni - mondta. Közölte, hogy várhatóan június 22-én kerül a javaslat a Fővárosi Közgyűlés elé.

MTI, Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG