Bihari: Kamatot kell emelni!
A Reuters által pénteken készített és hétfőn nyilvánosságra hozott interjúban Bihari rámutatott: nem elég hangoztatni az elkötelezettséget az inflációs céllal kapcsolatban, miközben az inflációs kilátások azt mutatják, hogy az inflációs pálya jóval a célként kitűzött szint felett halad.
Az MNB monetáris tanácsa március 31-én tart kamatdöntő ülést.
Az MNB februárban jelentette be, hogy felszámolja a forint 30 százalékos árfolyamsávját és 7,5 százalékon tartja az alapkamatot, miközben a bank szakértői 3,0 százalékról 3,6 százalékra emelték a jövő évi inflációs előrejelzésüket.
Bihari a központi banknak arra a lépésére, hogy megszüntette az árfolyamsávot, úgy vélte, hogy az hosszabb távon erősítheti a MNB hitelességét, ugyanakkor nem teszi szükségtelenné a kamatemelést. Bihari nem osztotta a monetáris tanács egy másik tagja, Bánfi Tamás múlt héten kifejtett nézetét, miszerint nem tartható tovább a jövő évi 3 százalékos inflációs cél.
Bihari szerint azért is szükség van kamatemelésre, hogy szűküljön a különbség a múlt héten ugyan valamelyes csökkenő, de hónapok óta növekvő állampapírhozamok és az alapkamat között. Pénteken az ötéves kötvényhozam 8,65 százalék körül volt.
Durva mellékhatásokkal jár az inflációs cél?
Meddig ül karba tett kézzel a jegybank?
Az MNB nem adja fel inflációs célját
MTI