Az osztrák vállalat kéri a budapesti Fővárosi Bíróságtól annak kimondását, hogy a Magnoliánál, az OTP-nél, az MFB Investnél, az ING Banknál, a BNP Paribas-nál és a CEZ-nél lévő Mol-részvények valójában sajátrészvényeknek tekintendők, következésképpen sem szavazati joggal nem járnak, sem osztalékra nem jogosítanak fel.
Bírósági frontot nyit az OMV
| A magyar cégben 20,26 százalékos tulajdonrésszel bíró OMV már közvetlenül a Mol budapesti közgyűlése után jelezte, hogy fontolóra veszi az azon született határozatok jogi úton történő megtámadását. |
A közlemény emlékeztet arra, hogy az OMV többszöri próbálkozása ellenére a magyar cég igazgatósága mindannyiszor elutasította a részletes válaszadást a fenti ügyleteket érintő kérdésekre, figyelmen kívül hagyva azok jelentős hatását az összes részvényesre. Az osztrák cég szándéka szerint bírósági keresete a Mol működésének nagyobb átláthatóságát és a vállalatirányítás javítását hivatott szolgálni.
Az OMV csak játszik a Mollal?
A Molról kérdezték az OMV-t a részvényesek
Elutasította a bíróság az OMV keresetét
OMV: csak a brüsszeli döntés után ülnének tárgyalóasztalhoz a Mollal (hanganyag)
OMV: ez a Mol-vezérek szegénységi bizonyítványa
A Mol visszautasítja a vádakat
MTI
Az OMV keresetet nyújtott be a magyar olajcég közgyűlésén hozott összes határozat ellen, a szavazás jogszerűtlenségére hivatkozva - az anyag még nem jutott el a Molhoz
Indul a téli menetrend Ferihegyen.

