1p
Bíróságon támadta meg a rádiós digitális multiplexpályázat eredményét a vesztes, a Magyar Rádió - a közmédium hétfői tájékoztatása szerint maga a kiírás és az általuk benyújtott anyag elbírálása is "több tekintetben is jogilag megalapozott aggályokat vet fel".

Közlésük szerint a nap folyamán fordultak a Fővárosi Ítélőtáblához, arra kérve a bírói fórumot, hogy "semmisítse meg az alperes Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) azon döntését, mellyel az a VHF sávi digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzése iránt 2008. március 25. napján kiírt pályázat nyertesének az Antenna Hungária Zrt-t nyilvánította".

Konkrétumok közlése nélkül azt jelzik: a közrádió részletes jogi és műszaki indoklást terjesztett a bíróság elé: a keresetlevél és az ahhoz fűzött mellékletek együttes terjedelme megközelítőleg 500 oldal.

Az NHH július 25-én jelentette be, hogy a földfelszíni digitális televíziós és rádiós pályázatot is az Antenna Hungária (AH) Zrt. nyerte, amellyel 45 napon belül kötnek szerződést, így várhatóan még az idén beindul a digitális műsorszórás, ezen belül a mobiltévézés.

A hatóság sajtótájékoztatóján elhangzott: a nyertes rádiós szolgáltató, miként versenytársa is, a DAB+ (azaz a fejlettebb) tömörítési eljárást választotta, ugyanakkor vetélytársánál kedvezőbb közszolgálati műsorszórási díjat ajánlott, illetve a hálózatok kiépítése és a lakossági elérés vonatkozásában is kedvezőbb ütemezést adott. A rádiós pályázaton az AH 90,007 pontot, a szintén induló Magyar Rádió pedig 85,158 pontot.

Kiiktatják a felesleges engedélyeket
Roaming: a percekkel trükköznek a szolgáltatók?
Olcsóbb lesz összekapcsolódni
Nem érjük be egy mobillal  
Lenyomta a kábel az ADSL-t 

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG