Bizottság vizsgálhatja a Samsung-botrányt
A parlament által elfogadott határozatot a köztársasági elnöknek is jóvá kell hagynia. Ro Mu Hjo elnök azonban lehet, hogy vétójoggal él az előterjesztés ellen, ugyanis az államügyészség már korábban megindította a vizsgálatot az ország legnagyobb ipari vállalatát érintő botránnyal kapcsolatban.
A vádak szerint a Samsung számtalan esetben vesztegetett meg befolyásos személyiségeket, köztük ügyészeket, bírókat és állami tisztségviselőket, hogy akadályozzák a nem megfelelő vállalatvezetéssel kapcsolatos vizsgálatokat.
A Samsung nyomatékosan visszautasította a vádakat és sajnálatát fejezte ki a képviselők által indítványozott vizsgálat miatt, ugyanakkor együttműködést ígért független vizsgálat esetére.
Még több piszok tapad a Hankook kezére?
Offenzívába kezd a Samsung
Már "bontják" az észak-koreai atomreaktort
MTI