Bizottsági igen az erőltetett bérkompenzációra
A kormány rendeletben állapítja meg, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket mennyivel kell emelniük a munkaadóknak, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012-2013-ban - az erről szóló törvényjavaslatot Rogán Antal és négy fideszes párttársa, valamint egy KDNP-s képviselő nyújtotta be a parlamentnek, és a kormánypártok támogatásával általános vitára alkalmasnak minősítette azt a gazdasági bizottság hétfőn.
A kívánt mértéket be nem tartó cég két évig nem indulhat közbeszerzésen és nem kaphat állami támogatást. Rogán Antal azzal indokolta az előterjesztést, hogy az a cég, amely nem akar indulni közbeszerzésen, és nem tart igényt támogatásra, figyelmen kívül hagyhatja a törvényt.
A bérkompenzáció betartását úgy ellenőrzi a munkaügyi hatóság, hogy megállapító határozatot hoz akkor, ha a munkavállalók kétharmada nem kapta meg a rendeletben előírt bért.
MTI
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




