Magyarországon 1000-1200 cég foglalkozik veszélyes anyagokkal. Ha kötelező lesz a felelősségbiztosítás, akkor számuk akár fél éven belül 10 és 30 közé fog csökkeni a magas biztosítási költségek miatt.
Az államtitkár megjegyezte, hogy újból veszélyes anyaggá kell minősíteni a vörösiszapot, ahogy az Magyarország európai uniós tagsága előtt volt.
A Magyar Nemzetben megjelent interjúban Illés Zoltán szólt arról is, hogy több milliárd forinttal létre kellene hozni a "szuper-környezetvédelmi alapot", amelyre az elhagyott, biztosítás nélküli, időzített bombához hasonlatos veszélyt jelentó tározók felszámolása érdekében van szükség. Ilyen nagy összegre csak a magyar költségvetésből lehet számítani, és fedezete az éves szinten 100 milliárd forintot kitevő termékdíjbevétel lehet.
Magyar Nemzet
Kötelező lenne felelősségbiztosítást kötnie minden veszélyes hulladékkal foglalkozó vállalkozásnak egy törvénymódosítás szerint
Az EKB Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





