.jpg)
A három szolgáltató a közös operátori együttműködés keretében havonta 200 ezer mobilfizetési tranzakciót bonyolít le: ezen belül matricát mintegy 80 ezren vesznek, míg lottót több mint 30 ezren. Ez utóbbi szolgáltatást ma még csak a T-Mobile és a Pannon nyújtja, a Vodafone pedig hamarosan csatlakozik hozzá.
Egy újabb alkalmazásként a három mobilcég felhasználói hamarosan BKV-jegyet is vehetnek majd mobillal. A tesztidőszak hamarosan elkezdődik, majd a tapasztalatok alapján dönt a BKV a kereskedelmi bevezetésről. A hamisíthatatlan, át nem ruházható SMS-alapú jegy vétele ugyanolyan egyszerű lesz mint a matricavásárlás, s a BKV ellenőrök is másodpercek alatt tudják ellenőrizni az utazási jogosultságot. Az ügyfél egy kód segítségével szintén tudja ellenőrizni jegyét: az ellenőrző kommunikáció ingyenes az ügyfélnek. A jegy független lesz az átszállások számától, s megadott időtartamra, hétköznap például 60 perc utazásra lesz érvényes.
Berkes Tibor, a Pannon GSM Távközlési Zrt. mobilfizetési csoportjának vezetője elmondta: a közeljövőben kiterjed a mobilfizetés, a SIM-kártya lesz a fizető eszköz. Terméket, szolgáltatást és pénzügyi szolgáltatást lehet majd vásárolni vele. Az ügyfelek számára egy hitelkeret áll rendelkezésre 7x24 órában, s az elszámolás is így történik, azaz a kereskedő is azonnal a pénzéhez jut.
A szakember szerint négy nagy terület lesz, ahol az ilyen típusú fizetés megvalósulhat: a tradicionális vásárlások, például a boltokban; a távoli, így az interneten keresztüli fizetés; a közműszámlák kiegyenlítése; illetve mobillal lehet majd pénzügyi tranzakciókat is végrehajtani, például pénzt küldeni a gyereknek.
Berkes Tibor elmondta: a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilfizetés ott terjed gyorsan, ahol a szolgáltatóknak összefognak és közösen valósítanak meg projekteket. Ez történik a magyar piacon.
Szalai Erika, az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. (EME) vezérigazgatója előadásában elmondta: az EME nem klasszikus értelemben vett fizetési szolgáltatásokat végez, mivel nem bank, hanem viszonteladóként értékesít, illetve közvetített szolgáltatást ad el.
Az EME háromféle fizetést tesz lehetővé: az előre befizetett egyenlegről történőt, az utólagos elszámolás-alapút a vállalati ügyfelek számára, illetve a minden vásárlás utáni számlaterheléssel járó tranzakció alapú fizetést, amihez azonban egy speciális banki szerződésre van szükség. Jelenleg ezt a magyar piacon egy kereskedelmi bank, az OTP Bank Nyrt. teszi lehetővé.
A vezérigazgató úgy vélte, a mobilfizetést a használat alapú szolgáltatásoknál érdemes bevezetni akkor, ha ez sokkal kényelmesebb mint más fizetési mód. Ilyen például a parkolás, ahol a mobil a fémpénzt váltja ki.
Az EME célja az, hogy a mobilfizetők számára egyszerűsítse a regisztrációt például hírlapárusoknál kapható kártyával, illetve a háttérszámla egyenlegfeltöltés helyett a tranzakció alapú fizetést elterjeszteni a bankok segítségével.
A vezérigazgató közölte: napjainkban közterületi parkolásért mobillal a fővárosban és 18 vidéki városban lehet fizetni, ám május 5-től Szombathelyen is lehetővé válik. Cél az is, hogy a parkolóházakat bevonják a fizetésbe: az idén elsőként Debrecenben 3 mélygarázsban lehet fizetni mobillal, illetve később a P+R parkolókban is az országban.
A vezérigazgató a másodlagos piacokról elmondta: az idén az EME egy kiadóval együttműködve lehetővé teszi egy napilapra való előfizetést, később pedig a fővárosi strandokra lehet majd belépőt venni mobillal.
A III. Magyarországi Mobil Konferencián a mobiltelefonnal való fizetés helyzetéről és jövőjéről elhangzott: az egyik problémát az jelenti, hogy miközben már több tranzakció is lebonyolítható mobiltelefonnal, például mobil játékot, csengőhangot, autópálya matricát, lottószelvényt lehet vele vásárolni, még mindig nem fogadták el az érdekeltek azt az univerzális mobilfizetési rendszert, ami mindenütt, egyebek mellett a közértben, moziban is alkalmazható lenne.
Mindent egy számláról: már itthon is dolgoznak rajta
MTI