.jpg)
Nyáry Krisztián közölte, hogy a kabinet ezúttal csak a pénzügyi mértékről, a hárommilliárd forintról döntött. Mivel az egyes járatokat érintő konkrét BKV-javaslatok csak a helyszínen kerültek a testület elé, ezért érdemben erről egy hét múlva tárgyal a városvezetés. Hozzátette, hogy a korábban a BKV által jelzett hatmilliárd forintos járatritkítási javaslat helyett csak hárommilliárd forintos teljesítménycsökkentést tartott elfogadhatónak a városvezetés.
Az igazgató elmondta, hogy az ülésen szó esett arról, hogy a BKV Zrt.-nél a 80 milliárd forintos adósságállomány mellett 2008-ra több mint 10 milliárd forint üzemi veszteség várható. A hiány csökkentésére a BKV jövő hétre intézkedési csomagtervet készít a városvezetés számára. Ebben a tervben a paraméterkönyv módosítása csak hárommilliárd forint hiánycsökkentéssel szerepelhet - szögezte le. A főváros vezetése tárgyalásokat kezdeményez a pénzügyi és a közlekedési minisztérium vezetőivel a társaság biztonságos működtetéséhez szükséges további pénzügyi források állami pótlásáról - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.
Profik lopják a BKV kábeleit
4-es metró: duplájára növelik az igazgatóság létszámát
Metróper: Újpest ragaszkodik a hosszabbításhoz
Demszky: biztosan megnyernénk a népszavazást
4-es metró: foggal-körömmel az uniós pénzekért
MTI