BKV-sztrájk: csütörtökön már nem érnek rá tárgyalni?
"A tárgyalásokon patthelyzet alakult ki, azért is, mert a főváros tegnap bejelentette, hogy Volán-buszokkal pótolná a főváros főbb közlekedési vonalain a kieső járatokat április 18-án" - mondta Nemes Gábor.
Gulyás Attila, a sztrájkbizottság másik szóvivője szerint a közlekedési társaság és a főváros vezetői is azon fáradoznak, hogy a közvéleményt a szakszervezetek ellen hangolják, ahelyett, hogy a megegyezésre törekednének. Mindkét szóvivő szerint a valós problémákat kellene a közvélemény elé tárni, azt, hogy miért van ilyen helyzetben a BKV.
A szakszervezetek változatlanul nem akarnak résztvenni abban a négy munkacsoportban, amelynek a paraméterkönyv végleges kialakítása lenne a feladata és amelyet a munkáltató javasolt. Az érdekképviseletek azt kérik: vonják vissza a járatritkítási tervezetet és együtt kezdjenek bele egy teljesen újba.
Bartha Pál, a sztrájkbizottság harmadik szóvivője elmondta, hogy az esetleges pénteki sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatás mértékéről sem sikerült egyezségre jutni a munkáltatóval. A BKV Zrt. 50 százalékos szolgáltatáshoz ragaszkodik, míg a szakszervezeteke az éjszakai menetrend szerint közlekedő mintegy 100 buszt járatnák tovább a nappali műszakban is.
A múlt hétfőn tartott félnapos munkabeszüntetésen, a nem sztrájkoló alvállalkozókkal együtt is csak 7 százaléka üzemelt a normális szolgáltatásnak.
A szakszervezeti követelések továbbra is fennállnak: a járatritkítási tervezet visszavonása és egy új készítése a szakszervezetek bevonásával, a csoportos létszámleépítés visszavonása, a munkakörülmények javítása, és hogy a cég menedzsmentje vonja be őket a döntéselőkészítő folyamatokba.
A BKV Zrt. azt közölte, hogy a cég vezetősége továbbra is fenntartja azokat a saját hatáskörébe tartozó engedményeket, amelyeket korábban már javasolt: azaz visszavonja a csoportos létszámleépítésre vonatkozó tervét és arra is ígéretet tesz, hogy "a paraméterkönyv kapcsán nem lesz telephelybezárás."
A közlekedési társaság közleménye szerint elfogadhatatlan a szakszervezetek javaslata az elégséges szolgáltatásra, ezért, ha a pénteki sztrájk nem lesz elkerülhető, a cég vezetősége továbbra is legalább 50 százalékban határozná meg a szolgáltatás mértékét a munkabeszüntetés alatt.
A tárgyalások a felek megegyezése szerint szerdán 8.00 órakor folytatódnak. A társaság menedzsmentjének javaslata szerint egész napos, akár késő estébe nyúló egyeztetés lesz, hiszen egy esetleges pénteki munkabeszüntetés előtt legalább egy nap szükséges a sztrájkra való felkészüléshez és a fővárosiak megfelelő tájékoztatásához - áll a BKV közleményében.
Sztrájk: a Volán nem tud segíteni
Végkielégítés nélkül távozik a BKV vezérigazgatója
Kiveri a biztosítékot a fővárosi ötlet?
Pénteki BKV-sztrájk: marad a volán vagy a Volán
MTI