1p

A midibuszok üzemeltetésére szóló tender kiírásakor, majd a közbeszerzési eljáráson történt  - szigorúan szakmai - döntés meghozatalakor is a fővárosiak kényelme volt az elsődleges szempont. Emellett a BKV Zrt. ugyanilyen fontosnak tartotta azt is, hogy munkavállalóinak megélhetése se kerüljön veszélybe. Mondvacsinált tehát az a konfliktus, amelyet a BKV buszos szakszervezetei által Tarlós Istvánnak írt nyílt levél sugall, hiszen az új, korszerűbb szolgáltatás a budapesti közösségi közlekedés színvonalát emeli, a döntés egy év alatt akár több százmillió forintos megtakarítást eredményez, és BKV nem tervezi járművezetőinek elbocsátását - olvasható a közlekedési társaság közleményében.

Mint arról a társaság a múlt héten tájékoztatást adott, hamarosan új, magyar gyártmányú, alacsonypadlós, légkondicionálóval ellátott, környezetbarát Webasto S91-es típusú autóbuszok közlekednek a jellemzően kiemelt turisztikai célpontok közelében. A döntés tehát egyértelműen az utazók érdekeit szolgálja, ellentétben azzal, amit a BKV 26 szakszervezete közül a nyílt levelet fogalmazó 3 szakszervezet tévesen állít - írja a BKV.

A döntés eredményeként a jelenlegi - Ikarus midibuszok - 541 forintos kilométerenkénti  üzemeltetési önköltségével szemben a jövőben az - Orangeways által üzemeltetett - új midibuszok költsége, a jármű ráosztott lízingdíja ellenére is 379 forintra csökken. A BKV Zrt. tudatta azt is: a midibuszos szolgáltatás kiszervezése miatt a járművezetői elbocsátását nem tervezi, a midibusz tenderrel az utazási színvonal emelése, valamint a midibuszok gazdaságosabb üzemeltetése volt a cél.

A szakszervezetek azért tiltakoztak, mert szerintük a döntés miatt hosszabb távon romlanak a munkavállalók foglalkoztatási feltételei és az utazóközönségnek nyújtandó szolgáltatás minősége, ez pedig a jegyárakban is megmutatkozhat. Részletek >>

Privátbankár

 

Címkék: Cikkek

AJÁNLOTT VIDEÓK

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG