
Pedig a BBC is bedobta magát, először egy komédiába oltott propaganda-sorozatot indított az E-day felvezetéseképp, de kiderült, hogy a nézők inkább preferálják a drámai dokumentumfilmeket a klímaváltozásról. Ezután vált le az E-nap szervezése a közszolgálati médiáról, és onnantól - ami egyébként valóban figyelemre méltó fordulat - éppenséggel az Egyesült Királyság legnagyobb energia-szolgáltatói szponzorálták a mozgalmat.
A Szent Pál székesegyház lépcsőjén maga London püspöke indította útjára az E-napot, hangsúlyozva a klímaváltozás erkölcsi aspektusát. A tudomány napról napra változik, de a morál örökké ugyanaz marad - mondta a püspök a jeles nap jegyében, bicikli-meghajtású áramfejlesztők lámpáinak fényénél. De valahogy mégsem sült el jól a dolog.
A szervezők azt remélték, hogy legalább 2-3 százalékkal csökken majd e huszonnégy óra során az ország energia-mérlege, de kiderült, hogy a kritikus napon éppenséggel nőtt az áramfogyasztás. Ami azt mutatja, legalábbis a szkeptikusoknak, hogy látványos akciók helyett más eszközök kellenének az energiapocsékolás csökkentésére, például sokkal többet remélni attól a kormányprogramtól, amely a következő évtizedekre pedálos dinamók helyett mini hulladékégetőket javasol a háztartásoknak, nomeg a klasszikus épületek átalakítását energiatakarékos, jól szigetelő, energiában szinte önellátó otthonokká. Lehet, hogy annak is lesz morális vetülete, de annak biztosan lesz költségvetési vetülete is, az Egyesült Királyság súlyos összegeket költ majd arra a nem egynapos akcióra - igaz, annak hatását nem is lehet mérni majd egyetlen nap fogyasztásának megfigyelésével.
Még egy érdekesség, a környezetvédő természet-közeli alternatív energia-aktivistákat tulajdonképp maga a természet győzte le. Lehet, hogy voltak, akik hallgattak volna rájuk, és mindent lekapcsoltak volna, de az északi sarkvidék egy hűvös lehelete elég volt a kudarchoz, néhány fokkal lehűlt a levegő a brit szigetek körzetében, és az emberek, ki érti ezt, inkább több energiát pocsékoltak fűtésre, mint hogy lekapcsolták volna.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
Nincs mit tölteni a Nabuccóba?
Feudális egyenlőtlenség a zéró toleranciában
Erdei száguldozás: rendszámmal nem zavaró a quad?
Biokorszak kezdődik a repülésben
Mibe kerül, ha elkerül: várjuk ki a végét!
Gyurcsány kiszabadította a polgár fogalmát