.jpg)
Az SZDSZ-frakció prominensei rendkívüli tájékoztatójukon gyakorlatilag a főpolgármester előző napi tájékoztatóján elmondottakkal érveltek amellett, hogy miért fontos a büdzsé mostani elfogadása. Új elemként Szolnoki Andrea egészségügyi bizottsági elnök szólt a szerinte a tanácsrendszert idéző centralizáció ellen. Ezáltal ugyanis a kórházakat irányító zrt. döntene a fontos ügyekről, így a legkülönbözőbb jellegű beszerzésekről. A kft.-ként tovább funkcionáló kórházak pedig korlátozott jogosítványokkal rendelkeznének. Mint mondta, adott esetben még arra sem lenne joguk, hogy egy életmentő gyógyszert közvetlenül megvásároljanak, ezt ugyanis a zrt.-nek közbeszerzéssel kellene intéznie.
A költségvetésről folytatandó vita előtt John Emese (SZDSZ) frakcióvezető szünetet kért, ami alatt a főpolgármester és a pénzügyi helyettese kivételével a szabad demokraták elhagyták a termet. Távozásuk előtt a frakcióvezető bejelentette, hogy ők a koalíciós partnerükkel kívánják megszavazni a büdzsét. Az ülés határozatképtelenné válása kapcsán az ellenzékiek felrótták az MSZP-SZDSZ koalíciónak, hogy saját érdekeiket előbbre valónak tartják, mint a városét. Tarlós István úgy vélte, hogy hatékonyabban zajlanának a dolgok az önkormányzatnál, ha a főpolgármester nemcsak a koalícióval, hanem mind az öt frakcióval egyeztetne. Hock Zoltán MDF-frakcióvezető "képmutató melodrámának" nevezte a történteket, köztük azt is, hogy a főpolgármester a teremben maradt, miközben a koalíció "elszivárgott". Mint hangsúlyozta: ideje lenne "rendet tenni a baromfiudvarban, ahol túl sok a kiskakas, sokan kukorékolnak". Nem az a gond, ha néhány nappal később lesz költségvetés - jelentette ki, majd rámutatott arra, hogy inkább az a fontos, hogy megteremtsék a működés elemi feltételeit.
Demszky Gábor sajnálatosnak tartva a nap során történteket, s megerősítette, hogy ők a költségvetés elfogadására készültek. Nehezményezte, hogy a szocialisták egy, a költségvetést szorosan nem érintő kérdést a büdzsé elfogadása elé helyeztek. Közölte azt is, hogy a költségvetést az MSZP-vel kívánják elfogadni, ellenkező esetben ugyanis felrúgnák a koalíciós szerződést. Emiatt csak elméleti lehetőségnek tartotta azt, hogy az SZDSZ az ellenzékkel fogadja el a költségvetést.
Demszky kifogott az MSZP-n: a büdzsé miatt átállt
Demszky kesereg: megfúrja a büdzsét az MSZP?
MTI