.jpg)
Az amerikai referenciafajta kora reggel 98,03 dolláros, az északi-tengeri Brent 94,60 dolláros, új csúcsra hágott a legközelebbi határidőre, ezúttal főleg a gyenge dollártól való menekülés közben. A nyersolaj ára közel jár minden idők abszolút rekordjához.
1980. áprilisban, az iráni iszlám forradalom után és az iraki-iráni háború kezdetén az amerikai referenciafajta ára hordónként 45 dollár körül volt, ez mai áron majdnem 102 dollárnak felel meg. A Brent esetében az 1988. júniusban kezdett tőzsdei jegyzés történetében a legalacsonyabb ár hordónként 9,55 dollár volt, 1999. decemberben.
A piac ellátása az OPEC szerint bőséges, de mivel ez azt is jelenti, hogy az OPEC nem akarja jobban növelni kitermelését az eddig elhatározottnál, a szervezet véleménye szintén ez az árfelhajtó spekulációt táplálja.
Az OPEC-től azért sem várható most különösebb többtermelés, mert - kereskedők összesítése szerint - már októberben átlagosan napi 27,28 millió hordóval hoztak felszínre a csoport tíz, kvótakötelezett országában, még mielőtt november elsején életbe lépett volna az új, a korábbihoz képest napi 500 ezer hordóval megemelt, naponta 27,25 millió hordós kitermelési cél. Igaz, az októberi termelés így is körülbelül napi 415 ezer hordóval kevesebb volt a tavaly októberinél.
Már 250 dolláros olajra is vesznek fedezeti kontraktusokat
Kamerunban bővít a Mol
Megint drágul a benzin és a gázolaj!
Nyakunkon a 100 dolláros olaj
MTI