.jpg)
Az infláció ilyen mértékű felgyorsulása némiképp meglepte a szakembereket is, akik az árak meglódulásáért elsősorban az olaj drágulását okolják. A Wifo gazdaságkutató intézet szakértője, Josef Baumgartner úgy vélekedett, hogy a következő hat hónapban sem enyhülhet a nyomás, és továbbra is 3-3,5 százalékos inflációs ütemmel kell számolni, ha az olaj ára a jelenlegi szinten marad.
Éves átlagban 2,2 százalékos volt az árdrágulás az országban. A lakásbérleti díjak 5,3 százalékkal nőttek, az áram 6,3 százalékkal lett drágább a háztartások számára. Az építőipari alapanyagok egyes fajtái 10,4-11,3 százalékkal kerültek többe, az élelmiszerek közül néhány terméknek - mint például a hagymának, a gouda sajtnak, a narancsitalnak és a tejnek - 9,5-30 százalékkal ment fel az ára.
USA: 0,3%-os decemberi infláció
Lassan éledezhet a kiskereskedelem
Szlovákiában is csúcson az infláció
Hármas német infláció: attúl függ, honnan nézzük
MTI