.jpg)
A cél az, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közösen végezzen megfigyelést a Közel-Keletről esetleg felbocsátott, fenyegetést jelentő ballisztikus rakétákkal kapcsolatban.
Washington két hete terjesztett elő írásos rakétavédelmi együttműködési ajánlatot Moszkvának azzal a céllal, hogy eloszlassa a közép-európai amerikai rakétavédelmi tervek miatt a kétoldalú viszonyban keletkezett feszültséget. Az Egyesült Államok ugyancsak egyezséget kínált annak megelőzésére, hogy Oroszország - mint azt kilátásba helyezte - felfüggessze az európai hagyományos haderőket és fegyverzetet korlátozó CFE-szerződés végrehajtását.
A javaslatok szövegét nem hozták nyilvánosságra, annyi azonban kiszivárgott, hogy szerepel benne egy közös amerikai-orosz-NATO rakétavédelmi ernyő kialakítása. Orosz szakértők, Varsó beleegyezésével rendszeresen látogatást tehetnének a Lengyelországba telepítendő elfogó rakéták helyszínén. Washington ezenkívül ígéretet tenne: addig nem élesítené a rakétákat, amíg nem válik bizonyossá, hogy Irán ballisztikus rakétákkal elérheti Európát.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban kijelentette, hogy a vitatott amerikai rakétapajzsra vonatkozó washingtoni javaslatok írásos változatában visszalépés figyelhető meg a korábbi szóbeli ígéretekhez képest. Úgy fogalmazott, kiábrándító, "ahogyan a nem rossz irányba mutató elképzelések papíron megfogalmazódtak". Egyebek mellett kifogásolta, hogy az írásos javaslatokban "már nincs szó arról, hogy orosz tisztek állandóan jelen lehetnének a (rakétapajzs tervében érintett) csehországi és lengyelországi támaszpontokon".
Irán új ballisztikus rakétát gyártott
Letette az esküt a lengyel kormány
Leszerelik Észak-Korea atomlétesítményeit
Rakétavédelmi rendszert telepített az USA Japánba
Moszkva Amerikával együtt irányítaná a világot
MTI