1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az internetezők közel fele semmilyen nyomtatott napilapot nem olvas. Akik olvasnak, azok körében a bulvár a népszerű, illetve az ingyenes napi kiadványok. A magazinok esetében a "női" témákkal foglalkozó sajtótermékek a nyerők.
Az internetezők közel fele semmilyen nyomtatott napilapot nem olvas. Akik olvasnak, azok körében a Blikk és az ingyenes Metro a legnépszerűbb: előbbit 22, utóbbit 20 százalék olvassa rendszeresen – derül ki az NRC Piackutató legújabb felméréséből, amely a médiahasználat átalakulását vizsgálta a magyarországi közönség körében.

A nyomtatott napilap már a 18. század végétől a reggel elfogyasztott forró fekete mellé nélkülözhetetlen társ volt. A televíziózás is sokak számára elképzelhetetlen a távirányító és a puff nélkül, ahogy a dugóban nyugtatóként szolgáló rádióhallgatás sem pótolható semmivel. Vajon mennyire ragaszkodunk ezekhez a szokásokhoz, maradunk hagyományőrzőek? Mennyi időt szánunk az internetezésre illetve a hagyományos médiumokra?

Az internet robbanásszerű elterjedése bizonyítottan negatív hatással volt a nyomtatott sajtótermékek olvasottságára: miközben az online hírforrások látogatottsága folyamatosan növekszik az ezredfordulót követően, addig a nyomtatott hírlapok esetében pont az ellenkezőjét tapasztalhatjuk.

Alegalább hetente internetező 14-69 éves magyarországi lakosság körében lefolytatott kutatás szerint a politikai napilapok között a Népszabadság a legnépszerűbb, amelyet az internetet használók tizede olvas hetente több alkalommal is. A főként férfiak körében népszerű sportlap, a Nemzeti Sport megelőzve az összes gazdasági magazint és a politikai lapok többségét, a netpolgárok 8 százalékának nélkülözhetetlen sport-hírforrása.

Hetilapokat-és havilapokat az internetezők egyaránt 43-43 százaléka olvas rendszeresen. A magazinok esetében a legtöbben női témájú sajtóterméket olvasnak: az internetezők 15 százaléka (az internetező nők 31 százaléka) szokott női magazint olvasni.

Érdemes megfigyelni az egyes napilapok nyomtatott és online kiadványának olvasottsága közötti összefüggéseket. A legnagyobb átfedés az Expressz napilap és az expressz.hu honlap olvasói között van, de 50 százalék feletti a nyomtatott verziót olvasók aránya a Világgazdaság Online és a Magyar Nemzet Online olvasói között is.
 
Az internetezők rádióhallgatási szokásait is vizsgálja a kutatás. A naponta rádióhallgatással töltött percek száma jóval alatta maradt a televíziózásnál és az internetezésnél becsült adatoknak: az első esetében közel egy órával, a második esetében fél órával.

A 14-17 évesek naponta alig több mint egy órát hallgatnak rádiót, a 30 év felettiek körében viszont a rádióhallgatás átlagos ideje meghaladja a 2 órát. A legtöbbek által hallgatott rádióadó az internetezők körében a Sláger Rádió, amelyet 43 százalék hallgat legalább hetente, míg a második helyen a Danubius áll 34 százalékkal.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán egy közszolgálati csatorna végzett, az MR2 Petőfi Rádió, amelynek népszerűségét nagyban magyarázza a 2007 júliusában megtörtént átalakítása, amellyel a csatorna hallgatóinak demográfiai összetétele átalakult, és jelenleg főként a fiatalok körében örvend népszerűségnek a „nagyon zene” csatornája. A „megfiatalodott” közönség egyértelműen azt eredményezte, hogy az internet használók körében is nőtt az adó népszerűsége.
 
Az internet segítségével a számítógépen keresztül is elérhetővé vált a televízió, illetve a rádióműsor nyomon követése. Legfőbb előnye, hogy a csatornák ingyen nézhetőek, csupán internet hozzáférés és számítógép szükséges hozzá. Hátránya, hogy több nagyobb televíziós csatorna nem érhető el az interneten keresztül, a kisebb regionális csatornáknak kedvez az online műsorszórás, hiszen az internet segítségével a világ tárul ki előttük.

A televíziózás a világhálón keresztül még nem terjedt el annyira a magyar közönség körében, mint a rádióhallgatás: a rendszeresen online módon tévézők aránya csupán 3 százalék, míg eltérő rendszerességgel 29 százalék használja ki az internet nyújtotta újszerű szolgáltatást (összesen tehát 850 ezren próbálták már ki az interneten keresztüli televíziózást).

Az internetezők körében is a két országos kereskedelmi csatornát nézik a legtöbben. A listán előkelő helyen szerepel a Spektrum is, amelyre az internetezők 40 százaléka kapcsol át legalább hetente - állapítja meg az NRC Piackutató.

Civil felügyelők: rossz vicc az egész
A neten éri meg a legjobban reklámozni
Luxus lett az újság?
A NATO-védelmet kapnak internetes adataink


Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG