Buszpótló autók: aki tudja, vigye el a várakozókat!
"Kérjük a sztrájk ideje alatt autóval közlekedőket, hogy amennyiben arra lehetőségük van, reggel hat és kilenc óra között az útirányukba eső BKV buszvégállomásoknál, illetve megállóhelyeken álljanak meg, és vegyék fel autójukba az ott várakozó embereket, hogy ezzel is segítsék a könnyebb eljutást a városba" - olvasható a közleményben. A főváros arra kéri az autósokat, hogy ne csak reggel, de délután is nyújtsanak segítséget.
Ennek érdekében mintegy harminc buszmegállóba behajthatnak az autósok annak érdekében, hogy az utasaik be-, illetve kiszálljanak. Az elképzelések szerint az autósok és az utasok számokkal jelezhetnék, hogy hova mennének, mindegyik buszmegállóhoz egy-egy szám tartozna. Így például a Moszkva térhez a 4-es, a Nyugati pályaudvarhoz a 13-as, az Örs vezér teréhez a 22-es - teszi hozzá a közlemény.
A Fővárosi Önkormányzat arra is kéri a budapestieket, hogy aki teheti, pénteken kerékpárral közlekedjen. A biciklisek a BKV-sztrájk idején ingyen parkolhatnak a Főpolgármesteri Hivatal Gerlóczy utcai udvarán - tette hozzá a közlemény.
Hosszú hétvégét tarthatnak a budapestiek
MTI