BUX: szinte észrevehetetlen erősödés
A forgalom szerdán 23,46 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző kereskedési napi záráshoz képest. Blahó Levente a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy a kivárás jellemezte a tőzsdét. A gyógyszeripari cégek tartották magukat, a Mol árfolyama annak ellenére csökkent, hogy folytatta saját részvényeinek felvásárlását - mondta.
A nap legjelentősebb eseménye a Fed kamatdöntése lesz, a várakozások szerint 50 pontos csökkenéssel.
Dobár Péter a CIB Bank elemzője szerint az OTP záráskori emelkedése csupán egy nagyobb vételi megbízás következménye.
A Mol 150 forinttal, 0,66 százalékkal 22.705 forintra csökkent 8,6 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom 840 forinton zárt, 8 forinttal, 0,96 százalékkal emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
Az OTP forgalma 11,1 milliárd forint volt, 7.699 ponton zárt ami 0,12 százalékos, 9 forintos emelkedés.
A Richter 38.350 forinton fejezte be a kereskedést, ez 0,59 százalékos, 225 forintos emelkedés, forgalma 1,7 milliárd forint volt.
A kis forgalmú papírok árfolyama a BUMIX 16,65 ponttal, 0,59 százalékkal csökkent és 2.825,70 ponton áll.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI