A változó jogszabályok például tisztázták, hogy a kölcsönbeadó és a kölcsönbevevő egyaránt tekinthető foglalkoztatónak, de a munkaszerződést a kölcsönzött munkavállalóval a kölcsönbe adónak kell megkötnie. A felügyelők lehetősége, hogy ne csak a színlelt vállalkozói szerződéseket minősítsék át munkaszerződéssé, ha a körülmények egyértelműen munkavégzést bizonyítanak, hanem ugyanilyen átminősítési jogosultságuk van a munkaerő kölcsönzésnél is, ha az adott munkavállalók csak névlegesen kölcsönzöttek.
Mindenki diplomára hajt, pedig a "szakik" kellenek |
Dudás Katalin példaként hozott fel egy olyan esetet, amikor a gyümölcsválogatással, csomagolással foglalkozó cég papíron arra szerződött egy másik vállalkozással, hogy annak dolgozói a rendelkezésükre bocsátott telephelyen, eszközökkel hetente milyen mennyiségű árut válogatnak, csomagolnak. Ugyanakkorvalójában munkaerő-átengedésről volt szó, mert a vendégdolgozók az állandó munkásokkal együtt válogattak, csomagoltak a szalagnál, a telephelyet üzemeletető cég vezetőinek utasításai alapján.
Vannak, akik egy közvetítő személyt is küldenek a vendégdolgozókkal, aki közvetlenül utasításokat ad számukra. A legfelsőbb bíróság viszont egy ilyen üggyel foglalkozó perben kimondta, hogy a közvetítő nem önállóan adta ki az utasításokat, nem önállóan irányította a vendégdolgozókat, hanem csak az eredeti telephely vezetőinek utasításait közvetítette - jegyezte meg Dudás Katalin.
Vállalkozókat csinálnának a munkanélküliekből
A cégek harmada tartós munkaerőhiánnyal küszködik (hanganyag)
Ön élvezetből dolgozik, vagy pénzért?
Nem találnak egymásra a cégek és a munkavállalók
Még visszaüthet a vékonyabb boríték
MTI