
Lemondott Hillary Clinton kampánystratégája, Mark Penn, miután kiderült, hogy ő a kolumbiai kormánnyal szerződésben álló Burston-Marsteller PR-cég elnök-vezérigazgatója. Ezt a céget bízta meg ugyanis a bogotái kormány azzal, hogy segítse az amerikai-kolumbiai szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, amelyet Hillary Clinton ellenez. |
A szóban forgó kórház, amelyet Clinton sosem említett a történetben, a hét végén tiltakozott a történet miatt. Az ohiói Athensben működő O´Bleness Memorial Hospital közölte, hogy a történet nem igaz, és követelte, hogy a szenátor nem említse többé. A kórház nyilatkozata szerint a nőnek volt biztosítása, és nem fordult elő, hogy megtagadták volna tőle a kezelést.
A 71 éves John McCain, az amerikai Republikánus Párt várható elnökjelöltje mindenkit biztosítani akar arról, hogy jó egészségi állapotban van az elnöki poszt betöltéséhez. Az arizonai szenátor a hét végén a Mexikóval határos államban kampányolt, ahol stábja közölte: orvosai májusban példa nélküli tájékoztatót tartanak McCain állapotáról. A szenátor ezzel a lépéssel kívánja már jó előre visszaverni azokat a korával kapcsolatos bírálatokat, amelyeket a Demokrata Párt várhatóan fő fegyverként fog vele szemben bevetni az ősszel kezdődő általános elnökválasztási versengésben. |
Hillary Clinton hitelességén nagy csorba esett, amikor néhány hete egy kampánybeszédében - mint később mondta - "tévesztett" egy korábbi élményével kapcsolatban. Saját "harcedzettségére" utalva egy rendezvényen arról beszélt: 1996-ban first ladyként ellenséges erők fegyvertüzében szállt le repülőgépével a boszniai Tuzlában, "lehajtott fejjel rohantunk a járművek felé, hogy a bázisra jussunk". A CBS televízió azonban rámutatott, hogy Clinton valójában nem rohant sehová, hanem békésen üdvözölte a fogadóküldöttséget, egy kislány virággal a kezében köszöntötte.
Clinton elszólása - vagy más szemszögből hazugsága: konzervatív hírmagyarázók inkább ezt a kifejezést használják - heteken át vezető hír volt. A volt first lady legutóbb a Jay Leno-show vendégeként igyekezett tréfára venni a dolgot: azt mondta, majdnem elkésett, mert mesterlövészek tüze tartóztatta fel a Los Angeles-i Burbank repülőtéren.
Al Gore-nak tenne ajánlatot Obama
Már nem haragszunk annyira Amerikára
Clinton Rockynak adja ki magát
Maguk alatt vágják a fát a demokraták
Clintonnak mégsem kellett menekülnie
MTI