1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az ipari termelői árak az idén januárban az előző havihoz mérten 3 százalékkal, a 2007 januári szinthez képest 4,3 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az ipar belföldi értékesítési árai egy hónap alatt 5 százalékkal, éves bázison 10,8 százalékkal nőttek. Az exportértékesítés termelői árai az előző havit 1,5 százalékkal haladták meg, míg az egy évvel korábbi szinttől 0,5 százalékkal elmaradtak.
 
Egy hónappal korábban a KSH azt közölte, hogy az ipari termelői árak 2007 decemberben az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, a 2006 decemberihez képest 1,6 százalékkal emelkedtek. Az ipar termelői árai 2007 januárjában 0,2 százalékkal nőttek decemberhez képest, az egy évvel korábbit 4,3 százalékkal haladták meg.

Az idén januárban az ipar belföldi értékesítési árainak előző hónaphoz viszonyított magas növekedési üteme mögött döntő mértékben a belföldi értékesítésben közel egyharmados súlyarányt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás ágazatban tapasztalt áremelkedés (12,7 százalék) húzódik meg, amiben meghatározó szerepe van az év elején végrehajtott villamosenergia-piaci liberalizációnak, illetve az emiatt bekövetkezett áramár-emelkedésnek - áll a jelentésben. A villamosenergia-termelés, -elosztás ágazat árai egyetlen hónap alatt 19,1 százalékkal nőttek.

A feldolgozóipari ágazatok belföldi értékesítési árai 1,3 százalékkal emelkedtek egy hónap alatt. A legnagyobb mértékű, 3,4 százalékos növekedést a vegyi anyag, termék gyártás ágazatban mérte a KSH, ami a vegyiparban használt alapanyagok áremelkedésének következménye. A kőolaj-feldolgozás szakágazatban szintén magas, 3 százalék volt az áremelkedés, követve a kőolaj- és kőolajszármazékok világpiaci áremelkedését.

Számottevő növekedést regisztrált a KSH a fafeldolgozás szakágazatban (1,3 százalék), illetve a korábbi hónapokban is jelentős árnövekedést mutató, a feldolgozóipar belföldi értékesítésében a legnagyobb súlyt képviselő élelmiszeriparban (1,2 százalék) is.

Árcsökkenés a feldolgozóiparon belül csak két szakágazatban jelentkezett: a bőrtermék, lábbeli gyártása ágazatban 0,8 százalékkal, a járműgyártásban 0,3 százalékkal csökkentek az árak.

Éves összehasonlításban a feldolgozóipari ágazatok belföldi értékesítése közül a legnagyobb mértékben a kőolaj-feldolgozás szakágazatban nőttek az árak, 30,6 százalékkal.  Az élelmiszer-, ital-, dohánygyártásban 12,7, a vegyi anyag, termékek gyártásában 4,8 százalékos áremelkedés volt. A járműgyártásban éves bázison 2,7 százalékkal mérséklődtek a termelői árak.

A többi ágazatban az áremelkedés üteme 0,4 és 4,4 százalék között alakult.

A feldolgozóipar egészében az elmúlt egy év alatt 8,8 százalékkal nőttel az árak. A  villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás ágazat árai 14,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A belföldi értékesítés rendeltetés szerinti csoportjai közül januárban az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban mutatkozott a legnagyobb mértékű havi áremelkedés, 7 százalék. A fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban 0,8, a beruházási javakat gyártó ágazatokban 0,2 százalékos növekedést mért a KSH.

Januárban az előző év azonos hónapjához képest szintén az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban volt megfigyelhető a legnagyobb mértékű áremelkedés, 14,1 százalék. A fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban 6,8 százalékos növekedést, a beruházási javaknál 3 százalékos csökkenést regisztráltak.

Az ipar forintban mért exportértékesítési árai januárban az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal nőttek, 12 hónap alatt viszont 0,5 százalékkal csökkentek.

A forint egy hónap alatt az euróhoz mérten 1,1 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 0,1 százalékkal gyengült. A forint 2007. januárhoz hasonlítva az euróhoz képest 0,8 százalékkal gyengült, a dollárhoz képest 10,8 százalékkal erősödött.

Ipari termelői árak: +0,4%
Ipari termelői árak: drágulás ellenére -1,4%-on

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG