Csak meghívóval: villámgyors, 750 milliós közbeszerzés
Mindössze hat nap állt rendelkezésre a pályázóknak arra, hogy jelentkezzenek az Agármarketing Centrum 750 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatára, amit nemzetközi kiállítások kivitelezésére hirdettek meg - olvasható a Népszabadság pénteki számában.
A pályázati felhívás közzététele és a jelentkezési határidő között mindössze hat nap volt, amiből kettő hétvégére esett - írja a lap. Bíró Gyula, a közbeszerzés bonyolítója a sietséget azzal magyarázta, hogy már januárban lesz olyan nemzetközi élelmiszer-ipari kiállítás, amelyen Magyarország is részt vesz.
A Népszabadság információi szerint - olvasható a lapban - a hat jelentkezőből négy jutott a második fordulóba: a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft., az IDMC Kft., a TIP-EXPO Kft. és a Mac-Line Hungary Kiállításszervező Kft.
MTI, Népszabadság
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





