1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Tavaly augusztus óta először ismét az Auchan bizonyult havi árösszehasonlításunkban a legolcsóbb hipermarketnek.
Tavaly augusztus óta először ismét az Auchan bizonyult havi árösszehasonlításunkban a legolcsóbb hipermarketnek - Kosarasunk számításai szerint egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, ez az eddigi felmérések során tapasztalt legkisebb pozitív irányú elmozdulást jelenti

A Kosarasunk által hónapról-hónapra felkeresett három hipermarket (Auchan, Cora, Tesco) átlagában a kiválasztott 30 termékből összeállított kosár decemberhez képest mindössze 0,3 százalékkal, vagyis 48 forinttal lett olcsóbb. Ez tavaly februárban indult árösszehasonlításunk eddigi történetének legkisebb mértékű pozitív elmozdulása. A mérték azért csak a pluszos tartományban jelent rekordot, mert tavaly áprilisban lefelé mértünk még ennél is kisebb, 0,1 százalékos, azaz 8 (!) forintos árelmozdulást is.

Összességében 14 433 forintos átlagos kosárérték alakult ki, így februári kosarunkhoz képest a drágulás mértéke eléri az 1 629 forintot, vagyis a 12,7 százalékot. (Csak emlékeztetőül, év elején még csak 12 804 forintot kellett volna fizetéskor a kasszánál hagynunk.)


Árkosarunk értékének változása az elmúlt 11 hónapban

Múlt hónaphoz viszonyítva 10 százaléknál nagyobb arányú ármérséklődésről a banán, a burgonya és a csokoládé esetében tudunk beszámolni, a kiválasztott gyümölcstea pedig pont tizedével került többe, mint egy hónappal ezelőtt. Az italtermékek esetében ritkán tudunk jelentős arányú havi árváltozásról beszámolni, most viszont ez történt: a kosarunkban szereplő 100 százalékos narancslé decemberhez képest tapasztalataink szerint 11,8 százalékkal drágult.

Hogy számoltunk?
Kosaras módszertan
Februárhoz képest a legnagyobb mértékű plusz továbbra is az alma árcéduláján szerepel, egy kiló gyümölcsért most kiinduló kosarunkhoz képest háromnegyedével kell többet fizetni. A növekedési oldalon kiemelkedik még az étolaj ára, mely 11 hónap alatt több mint 45 százalékkal kúszott feljebb.

Az árcsökkenést felmutatni képes termékek közül 1 hónapos viszonylatban a főleg az Auchan akciózásának köszönhetően 11,6 százalékkal olcsóbbá váló kenyér és 23,6 százalékkal süllyedő száraztészta kiemelendő. Éves viszonylatban pedig a 37,7 százalékkal olcsóbbá váló burgonyát érdemes megemlíteni.

A Központi Statisztikai Hivatal holnap teszi közzé az infláció decemberi alakulását. A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal nőttek októberhez képest és 7,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tovább...
Az egyes áruházak árait vizsgálva az első helyet ezúttal az Auchan szerezte meg, mely így tavaly augusztus óta először foglalhatja el ismét a dobogó legfelső fokát. A budaörsi áruházban 13 783 forintba került volna a nagybevásárlás, ami 1 hónap alatt 4,2 százalékos csökkenést jelent. A második helyen a trónfosztott Cora végzett. A törökbálinti áruházában számlánk végösszege 14 276 forintra rúgott volna, ez az átlagos árváltozásnak nagyjából megfelelő 0,5 százalékos pluszt takar.

A Cora szinten maradásából és az Auchan jókora mínuszából könnyen kikövetkeztethető, hogy a nagy pluszt a Tesco áraiban kell keresnünk. A budaörsi áruházban az árak az előző hónaphoz viszonyítva 4,6 százalékkal kerültek feljebb, ez pedig 15 241 forintos kosárértéket és az első helyezetthez viszonyítva ismét növekvő, ezúttal 1 458 forintos lemaradást jelent.

Gyümölcs, sör, szalonna - kattintson a havi legolcsóbbakért!

További fejezetek a Kosaras naplójából:
Gyúrás, áztatás, izzadás - tízezrekért
Ki mondta, hogy a külső nem számít? Nagy Szaloncukor-teszt
Családi síelés félmillió alatt? Nehéz lesz!
Katasztrofális mélységekben - Nagy Mogyorókrém-teszt
Csak a Szűzzel volt baj a Paradicsomban: Nagy Leves-teszt

Oldalak:
  ( 1 ) ( 2 ) következő >>

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG