A lapnak nyilatkozva Kopócsy Andrea, a szövetségben a védjegyrendszerért felelős szakember elmondta, hogy a az első szállodák próba jellegű minősítése október-novemberben kezdődhet.
A Világgazdaság emlékeztet arra, hogy a Hotelstar Union rendszer 270 feltételét hét nemzeti szállodaszövetség - a cseh, a holland, a magyar, a német, az osztrák, a svájci és a svéd - dolgozta ki. A rendszert Csehországban és Németországban már 2010 januárjában bevezették.
Az elvárások az új rendszerben jóval professzionálisabbak, mint a jelenlegi hazai gyakorlatban, a követelményeket ráadásul a fogyasztók megkérdezésével alakították ki.
A szakmabeliek szerint számos előnye van az egységes nemzetközi követelményrendszernek. Az új minősítéssel átláthatóbb lesz a vendégek számára a hazai, illetve a többi tagországbeli hotelek osztályba sorolása, a követelményeknek való megfelelési kényszer, az utólagos ellenőrzések pedig bizonyosan megemelik a szállodák színvonalát is - írja a lap.
MTI, Világgazdaság
A jövő héten indul az új szállodaminősítés informatikai rendszerének tesztelése, emiatt csak jövő márciusban vezetik be az új csillagozást
A BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





