.jpg)
Amennyiben a dolog nem szimpla hírlapi kacsa, a népszaporulatot ily mód növelni kívánó politikusnak azért van egy rossz hírem. Például az én négy gyermekem közül egy sem született egészen pontosan kilenc hónapra: vagy hamarabb, vagy később jöttek, és ez a pontatlanság egyáltalán nem ritka, vagyis félő, hogy a jeles nap körül túl nagy lesz a szóródás. Ha mégsem, akkor esetleg elvetemültebb szülők szándékosan indíttatják be a szülést, hogy a patrióták napján jöjjön világra csemetéjük és elnyerjék a patrióta gépjárművet.
De persze az igazi hazafi anya nyilván minden manipuláció nélkül e napon fog szülni, és gyaníthatóan a kormányzó abban is biztos, hogy az e napon születő csecsemők maguk is mind patrióták lesznek, akik felnőtt korukban gondosan időzítik majd a patrióták napjára utódjuk születését. Ami persze különös demográfiai hullámzásokat okozhat, de hát ez nem túl nagy ár egy ilyen hazafias akcióért.
Magyarországon egy ilyen tervet nehezebb megvalósítani, patrióta lelkesedés talán lenne, de az itteni kormányzóknak kevés a pénzük ahhoz, hogy autókat osztogassanak, az anyák javarésze pedig inkább hétköznap szül, mint az ünnepnapokon, amikor csak ügyelet működik a kórházakban. Azért a biztonság kedvéért közlöm, hogy március 15-e előtt kilenc hónappal június 15.-ét írjuk, augusztus huszadika előtt pedig november huszadikát.
Amúgy ha valaki az ünnepnapokhoz nem kötődően szorgalmazza a népszaporulat ugrásszerű növekedését, annak az elmúlt évtizedek hazai és külföldi történelme többféle módszert kínál. Az egyik, ami egy németországi gyermekáldás-hullámhegyet indukált: nyerjünk meg egy akkora sporteseményt, mint a focivébé, ami arra készteti lakosok százezreit, hogy a külföldi szurkolók által megszállt városokból elmeneküljenek üdülni, és egy kicsit törődni a házastársukkal.
A másik, néhány szerencsés ország módszere kicsit drágább, de még rokonszenvesebb: teremtsünk príma körülményeket, sok támogatással és olcsó árakkal, könnyen megszerezhető első lakással, ingyenes oktatási rendszerrel, és hasonlókkal.
Ha viszont kiderül, hogy országunkban erre momentán nincs esély, már csak egy módszer marad, amit több metropoliszban kipróbáltak: teremtsünk sötét, tévémentesen bensőséges éjszakákat és omlasszuk össze időnként az áramszolgáltatást.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
20 éves a mobil
Lássuk, uramisten, mire mentek ők ketten
Elment az első tenor